Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Háborús naplóm De azért bevitt a századparancsnoki fedezékbe, ahol egy olaj kályha ontotta nem annyira a meleget, mint a füstöt. Rumot, meleg kávét adott, még egyszer összeszidott, aztán visszaküldött a helyemre. Akkor este leváltottak bennünket, tartalékba kerültünk. Éjjel a front mögött levő erdőben voltunk fenyőgallyakkal fedett fedezékben, nappal pedig Szálnok faluban fedél alatt. Már ez is paradicsomi állapot volt az előző napokhoz képest. 12-én este aztán már nem mentünk vissza a helyre, hanem egy hosszabb pihenés kilátásba helyezésével elindultunk, s hajnalra meg is érkezett Vojtvágására az egész ezred. Itt egy kis ház padlására kerültem a szakasszal, illetve századdal együtt, mely alig volt 50 embernél több. Az első napokon a kötelékek rendezése történt meg. A III. zászlóaljat, a 9. és 12. századokat néhány emberrel kiegészítették, a neve lett 5. század, parancsnoka Müller kapitány. Engem a századirodához postás altisztként magához rendelt Müller, azonban ez a vezénylés csak két napig tartott. Két nap múlva már kivonultunk gyakorlatozni, s nekem át kellett vennem a rajomat. A falutól délre az erdőbe jártunk gyakorlatozni, Müller többször megugratott. Mint már írtam, ez az ember végigkísért engem a háborúban. Sohasem tudtam, szeret-e vagy haragszik rám. Sokszor a legkedvesebb volt, sokszor igen fontos feladatokat bízott rám, máskor agyonhajszolt, de lehet, hogy ez is a szeretet megnyilvánulása volt nála, mert az ilyen epizódokat bizonyos szarkasztikus mosollyal kísérte, s ilyenkor kajánsága nem ismert határt. Ha ez nála tényleg a szeretet megnyilvánulása volt, sokszor elmondhattam volna, hogy bárcsak ne szeretne annyira. Éjjelenként a szel- lős padlásról lejártam melegedni a szanitécekhez, akik az ezredsegélyhely előtt állandóan tüzeltek. Általában ez a hét már nem volt olyan kellemetlen, mint a megelőző idők. Úgy volt - „szakács” parancs hogy ezredünk itt várja be a következő menetzászlóaljat és azzal kiegészítve vonul be az első vonalba. Úgy volt, de nem úgy lett! Március 20-án délben alarm, riadó. Rebesgették, hogy csak próba, mert az előző napokon Spiess, az új ezredesünk már rendezett ilyet. De aztán szomorúan láttuk, hogy bizony nem az. Lassanként a hirtelen felkerekedés oka is kiszivárgott. A 450 méteres magaslaton a szépen kiépített állásainkat elvette az orosz az ott lévő ezredtől. A parancs:-Azonnal visszavenni! Szálnokon át mentünk újra fel. Szerencse, hogy az orosz nem tudott az első állásokon túl előrenyomulni, így nem kellett végig schwarmliniázni a Korumkót, mint a hónap elején. Az állásoktól pár száz lépésre levő erdőszélen fejlődtünk fel és lövés nélkül nyomultunk előre az éj leple alatt. Éjjel 12 óra tájban az egész vonalon felhangzott a „hurráh”, s az árkok újra kezeink között voltak. A 39. gyalogezred 29
