Az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai dokumentumai - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 43. (Nyíregyháza, 2012)

Források - Dokumentumok a kárpátaljai lakosság szolidaritásáról és a megtorlásról

1956 kárpátaljai dokumentumai Március 10-13-án Milován Illéssel, Dudással, Kováccsal együtt felosztották a fel­adatokat az említett szórólapok elkészítésére vonatkozólag. Milován magára vállalta a szórólapok szövegének összeállítását és javasolta, hogy Dudás készítse el a betűfor­mákat. A többi tettestárs magára vállalta a szórólapok sokszorosításával és terjesztésé­vel kapcsolatos feladatokat. A betűk elkészítéséhez Milován a Nagyszőlősi 3. sz. Középiskola fizika szaktanter­méből ellopott egy darab kartont és átadta azt Varga tettestársának, ez utóbbi pedig át­adta Dudásnak. 1957. március 13-án Milován Illéssel, Vargával és Dudással együtt saját lakásán aktívan részt vett a szovjetéi lenes szórólapok előállításához szükséges betűformák elkészítésében, valamint személyesen állította össze a szórólapok szövegét, melyben felszólította a magyar lakosságot az oroszok elleni harcra és autonómiát követelt a ma­gyaroknak és Kárpátaljának. 1957. március 14-nek éjjelén Illés és Kovács betüformák segítségével elkészítették az említett szöveget tartalmazó szovjetellenes szórólapokat és szétszórták a nagysző­lősi piacon, amelyről értesítették Milovánt és más tettestársakat. Ez év március 14-én Milován Illéssel, Vargával és másokkal együtt Paládi Vil­ma nagyszőlősi lakos lakásán aktívan részt vett egy másik betűforma elkészítésében, amire a szovjetellenes szórólapok előállításához volt szükség, amelyeknek terjesztését 1957. március 15-e éjjelére tervezték. Milován személyesen ragasztotta a kartonbetűket a formára. Még ezen a napon Milován és tettestársai elmentek a kádármühelybe Kovács Zoltánhoz, ahol az utóbbi részvételével próbálták sokszorosítani a szovjetellenes szórólapokat, azonban ez nem sikerült. A fentiek alapján, valamint az USZSZK Büntető perrendtartási törvénykönyvének 126. és 127. tc.-nek megfelelően a következő határozatot hozom: Milován Sándor el­len ebben az ügyben vádat emelünk az USZSZK Büntető törvénykönyvének 54-10. te. 2. bek. és 54-11. te. alapján, amiről a vádlottat értesítjük, amit ő aláírásával elismer. A határozat másolatát megküldjük a Kárpátalja megyei ügyésznek. Az USZSZK Minisztertanácsa alá tartozó KGB Kárpátalja Megyei Felderítési Osztálya, Martin alhadnagy 8. írásszakértői vizsgálat Illés József vádlott ügyében Kijev, 1957. július 10. Jelzet: F 2558. o. 1. p. 876. No. 3385. t. 1-4. 1957. 1957. július 5-én az USZSZK Igazságügyi Minisztériuma Kijevi Jogtudományi Kutatóintézete az USZSZK Minisztertanácsa alá tartozó KGB Kárpátalja Megyei 172

Next

/
Oldalképek
Tartalom