Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Az orosz megszállás
Az orosz megszállás is (én oroszul nagyon keveset makogtam), végül megértettük egymást. Elmondták, honnan valók, hova szándékoznak menni. Azt is említették, hogy itt most már vége a háborúnak, „Hitler kaput", és megint mennek tovább. A berendezkedés negyedik vagy ötödik napján kiragasztották azt a plakátot, amit mindenki ismer: hogy az élet induljon meg. A templomokban tartsák meg az istentiszteletet, az iskolákat indítsák meg. Azt is kiplakatírozták, hogy minden munkára képes férfi meg nő, lapáttal, ásóval felszerelve vonuljon ki a repülőtérre. A repülőteret már a németek tönkretették, de a bombázások a kifutópályákat végképpen lerombolták. A gyülekező az Attila téren volt a Görög templom körül. Ötszázas csoportokba szerveztek bennünket, egy-egy nacsalnyikot kijelöltek közülünk is, azok vezették a menetet. Két ötszázas csoport elment előttünk, a harmadikban voltam én is, meg a többi férfi. A feleségem a gyerekekkel otthon maradt. Elindultunk, keresztül is mentünk a felüljárón, aztán ki a Mikepércsi úton, de alighogy a repülőtér kapujához értünk, három vagy négy német repülőgép támadást intézett gyújtóbombákkal és gránátokkal a kifutó szélén álló szovjet repülőgépek ellen. Fel is gyújtott belőlük négyet vagy ötöt, szóval alapos munkát végzett. A kijelölt munkacsapat első része már a kifutópályán dolgozott, nem tudtak elmenekülni, tizenhármán meghaltak. Mi meg még kint álltunk a kapun kívül. A Mikepércsi út másik oldalán volt az a homokbánya, amiből a repülőtér kifutópályái feltöltéséhez a homokot hordták, annak a fala mellett meghúzódtunk. A nagy riadalomban a mi csoportunk, ami kívül rekedt, szétszéledt. Otthagytuk a „kicsi robotot", hazamentünk. Többet én nem is mentem aztán „málenykij robotra", mert legközelebb, mire kellett volna, már bementem a Déri Múzeumba. Akkor láttam, hogy romban van az épület, hogy milyen károkat okozott az a néhány bombázás, aminek következtében a födém is beszakadt. Ez elszomorító látvány volt: az ablakok mind be voltak törve, a vitrinek üvege a földön, roncsokban. Még mentettük vagy 2-3 napon keresztül a fenti gyűjteményben megmaradt tárgyakat, lehordtuk a pincébe. Az épület keleti, kollégium felőli teteje teljes egészében megsemmisült, mert két 15 kilós bomba eshetett rá. Egy gyújtóbomba is, de szerencsére nem robbant fel. Betört az „Ecce homo" terem üvegteteje. Az üvegeket valahogy összetakarítottuk, hogy közlekedni lehessen. Nemsokára bekövetkezett az esős idő, október 22-e táján, akkor kiderült, hogy a födém átereszti az esőt. Minden vízben úszott a földszinten, a pincébe is kezdett betörni. Hát, itt hamarosan kell valamit tenni! Kezdett konszolidálódni a helyzet, ami azt jelentette, hogy az embereket nem hurcolták különböző munkákra, hanem a városbeli romok eltakarítására fogták be őket. Mi is kaptunk munkásokat Lükő Gábor révén, aki átvette az irányítást. Sőregi János beült a portás konyhájába, haza se ment a lakásába. Egész nap ki se mozdult, vezette 71
