Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - A tudományos pálya kezdete
Balogh István: „Nekem szerencsém volt..." akkor egy Magyarságtudomány34 című folyóirat és felkért arra, hogy számára egy cikket küldjék el. Nem tudom, honnét ismertek, mert akkor még alig jelent meg néhány tanulmányom, inkább csak helyi lapokban újságcikkek. El is küldtem a Cselédviszonyok a debreceni tanyákon című írásomat, ő azonban azt mondta, hogy ez túlságosan szociográfia és inkább a Válasz számára kívánja átadni. Meg is jelent, nem csak ez, hanem a következő esztendőben a Lakás- viszonyok a debreceni tanyákon című szociográfiai tanulmányom is. Ezzel tulajdonképpen a szociográfia és a néprajz határterületére értem, amely később is munkaterületem maradt, mert nemcsak a jelen, tehát a recens szociográfiai jelenségeket próbáltam rögzíteni, hanem történeti szemlélettel próbáltam a múltbeli szociográfiát is megalkotni. Talán sikerült. Van egy tanulmányom, A Déri Múzeum megnyitása (1930) ez már 1948-ban a Hajdú megye című monográfia Debrecent tárgyaló fejezetében jelent meg, amelyik a debreceni cívis társadalom történeti-szociográfiai rétegződését mutatja. Azért mégis csak a helyszíni kutatás maradt a legfőbb munkám és a következő esztendőben, 1938-ban megírtam - de ezt már Ecsedi István halála után, az általa megkezdett és végrehajtani is szándékozott tervnek megfelelően - a 34 A magyarsággal foglalkozó, komplex megközelítésű, több társtudományt érintő tanulmányokat közreadó folyóirat, amelyet 1935-1937-ben Ortutay Gyula egyedül, 1941-1943 között Eckhardt Sándor közreműködésével szerkesztett. 50