Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)

Balogh István visszaemlékezése - Ecsedi István, a tanítómester

Ecsedi István, a tanítómester A népi élet megnyilatkozásait nem kellett neki magyarázni, hanem szinte ter­mészetesnek érezte. A néprajz akkor - tehát az első világháború előtt - amikor ő kezdte a működését, a paraszti élet ősfoglalkozási részére korlátozódott. A halászatot, a pásztorkodást, vadászatot és a földművelést tekintette fő kutatá­si területének. Ebben ő teljesen otthon volt. Hangoztatta is, hogy hivatalból és papiroson néprajzot nem lehet művelni, de azt is megállapította, hogy a ku­tatónak magának kell a helyszínre menni, s első kézből kell az adatokat meg­szerezni. Tehát nem kiagyalt elméletekkel, hanem csak tényekre alapítva lehet dolgozni. Ezt az utasítást adta nekem is, kiegészítve azzal:- Tanulja meg Balogh úr, hogy minden mostani néprajzi jelenségnek van történelmi múltja! Tehát magának nem csak a jelenlegi formák leírását kell szorgalmazni, tanulni és rendszerbe foglalni, hanem azoknak a történeti hát­terét is fel kell deríteni! Juhnyúzás (1936 körül) a kép jobb szélén Ecsedi István, kalapban id. Balogh István (Balogh István felvétele) 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom