Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Az erdőspuszták világa
Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” juttatás, amikor rengeteg volt a munkaerő, munkakereső. Ez már igazán a létminimum szélére sodorta az akkori szegény embereket. Vákáncsosok [erdőtelepítők] a mi környékünkön nem voltak, de ismertem őket. Az első világháború után legalább öt vagy hat esztendeig a háborús erdőirtások következtében óriási területek pusztultak ki. Kitermelés folyt, a telepítéssel nem foglalkoztak. Haláp, Bánk és Pác tele volt vákáncsosokkal, mert az erdők harmada kipusztult és rengeteg volt a tuskó, mert nem szedték ki. A vákáncsosok azzal foglakoztak, hogy télen kitermelték a tuskót. Minden szerdán és szombaton mentek a városba az egylovas vákáncsos szekerek, vitték a tuskót a fapiacra. A Kisállomás előtt volt a fapiac. Ügyesen meg volt rakva a szekér, a gyökér mind az alján, a tuskó színfája pedig a tetején. Szegény vevő, miután megvette és lerakták a szállítmányt, csudálkozott, hogy mennyi gyökér van benne és mennyi korhadt. Domboldalba vájt földkunyhókban éltek, azoknak volt egy kis ablakuk. Akadt néha fennálló ház is, ahol hosszabb ideig megmaradtak, de ez ritkaság- számba ment. Nem is a már említett munka jelentett sokat, hanem az, hogy az erdő mindenkié volt akkor. Egy tehéntartás volt megengedve, de azért egykét borjú is elment vele. Attól függött, hogy az erdőőr hogy nézte el nekik, de szükségük is volt rá. Az igazi nagy válság nekik is a harmincas években következett be, amikor az erdőtelepítést is megkezdték, tehát már nem volt tuskó- zás meg szabad lopás. Csemetézés volt. Be kellett ültetni nekik a szabad területet és sokat szigorodtak a feltételek. Akácfával telepítettek, nem tölgyfával. Az akácfa két-három esztendő múlva megnőtt, nem lehetett közte termelni, míg ha tölgyfával telepítettek, öt-hat esztendeig is maradhattak. A harmincas években már nyárfát is telepítettek, az is hamar nőtt. Ez az életforma bizony nem a meggazdagodás útjának számított. Szegény vákáncsosnak rangemelkedést jelentett, ha valamelyik gazdának majorosa lehetett, mert a majoros legalább kommenciót kapott. Jószágot is tarthatott valamennyit, legalábbis disznót a tanya körüli legelőn. Libát nem tarthatott, tyúkot, kacsát amennyit akart. Bizony szegények voltak. A „feketeföldi" életet nem ismerem, mert nem laktunk ott sose. Nekünk volt ugyan ott három hold földünk, anyám örökölte. Tanyánk nem, innét jártunk a cserei tanyáról a szükséges munkák elvégzésére, ahogy a jószágot is innét hajtottuk a Hortobágyra tavasszal és hoztuk haza a lovakat és a betörendő csikókat aratás után a hordásra. Később hajtottuk haza a marhákat, ha nem volt éppen szárazság, tehát nem szorultak be a legelőről. A kisgazdák nem hagyták véglegesen elgyengülni a jószágaikat a Hortobágyon, hanem hazahozták inkább. A tanya körüli gyepen tartották, mert itt a homokon nagy gyep volt a tanyák körül. A fekete földön csak annyi gyep volt, amennyi a tanya területe és az udvar. Ott nem is lehetett tartani semmit, még a disznót is 26
