Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

IV. Magyarország - A történet vége

Hát igen, a legénylakás nem az a hely volt, ahová a tündérmesék királyfija szokta a feleségét vinni. Hiányosságait Édesapám korábban szinte észre sem vette, hiszen egész nap a múzeumban, a levéltárban, vagy egyéb tudományos helyen időzött, csak aludni járt haza. A kályha rosszul fűtött, Édesanyám, ha fázott, jéghideg lábátférje bőrkabátjának az ujjába dugta. Dolga sem volt otthon, hiszen a Bundába jártak ebédelni. A várost felfedezni, az utcákon kószálni sem lett volna kedve, mert ez a tél - Édesapám „ígérete" ellenére - havas és hideg volt. A Bethlen utcán a járdáról elhányt hó a túloldalon az ablakpárkányig magasodott, az arra járók szinte alagútban érezték magukat. De a másik dologgal is „hazugságban" maradt Apám: tavasszal, amikor a rengeteg hó elolvadt, a város mélyebben fekvő részeit elöntötte a belvíz.

Édesapám bevitte tehát a levéltárba a feleségét, hogy cédulázzon neki. Itt a jó melegen kívül még jó társaság is volt. Szellemi szükségmunkásként dolgozott ott Harsányi László111 112, Kaplonyi Györgym, Mata János113, Tóth Endre114. Egyikük sem készült tudományos pályára, kutatónak, írói, újságírói ambícióik voltak. Mata János már akkor kiváló fametszeteket készített. Délelőtt még csak tettek-vettek valamit, az igazgató szelíden korholta őket:- Jó lenne, ha az urak egy kicsit komolyabban dolgoznának!

Ebéd után azonban a kutatószoba irodalmi vitakörré alakult. Olykor mások is betévedtek, felolvasták a verseiket, politizáltak. Ha a hangulat magasra csapott, Mata János, aki a társaság lelke volt, felült az asztalra, s viccekkel szórakoztatta a jelenlévőket. Édesanyám külön ült egy sarokban a cédulái között, de minden szavukat leste, és nagyon élvezte az egészet.

Amint kinyüt az idő, más feladata is akadt: elindult lakást keresni. Ne legyen túl drága, de azért egészséges, lehetőleg nyugodt helyen. Az eredmény lehangoló volt.

111 Harsányi László (1903-1941) Debrecenben járt a Református Gimnáziumba, majd egyetemre, előbb orvosi, majd bölcsészeti karra. 1922-ben résztvett az Ady Asztaltársaság megalapításában. Versei debreceni, békéscsabai, miskolci lapokban, az Új Időkben és más folyóiratokban, antológiákban jelentek meg. 1939-től a debreceni levéltárban dolgozott. Dalszöveget és operettlibrettót is írt. Posztumusz gyűjteményes kötete „Futunk az égi tűzzel” címen 1942-ben, Mata János szép címlapjával jelent meg.

112 Kaplonyi György (1914-1959) író, újságíró, néprajzos. Debrecenben érettségizett a Fazekas Mihály Gimnáziumban, 1932-ben, majd a jogi egyetemre járt. Dolgozott a városi levéltárban, volt hadi tudósító, hadifogságba is került a második világháborúban. Ekkor írt, rajzokkal illusztrált naplójegyzeteit a Debreceni Egyetem kézirattára őrzi. Hazakerülése után dolgozott a Déri Múzeumban, a Ruhagyárban, mint divattervező, majd a helyi újságnál is. írt kisregényeket, meséket, de foglalkozott faragással és kézimunkázással is. Művei újságokban, folyóiratokban jelentek meg. Debreceni ércemberek és márványnévjegyek (1943) c. könyve alapos kutatómunka nyomán született.

113 Mata János (1907-1944) grafikus, költő. Már zilahi gimnazista korában megjelentek első versei. A debreceni egyetemen filozófiai doktorátust szerzett. Az egyetemen a román nyelv lektora volt, és levéltárosként is dolgozott. Irodalmi munkássága mellett jelentősek archaikus hangulatú fametszetei, melyek a magyar irodalom klasszikusait illusztrálják (Csokonai, Arany), és exlibrisei. „Megnőttem” c. gyűjteményes kötete halála után jelent meg.

114 Tóth Endre (1914—) költő, irodalmár. Debrecenben tanult, négy gimnáziumot végzett. 1929-37 között fizikai munkás volt, majd két évig a Városi Levéltárban dolgozott. A háború után egyre intenzívebben bekapcsolódott Debrecen irodalmi életébe, hosszú ideig az Alföld folyóirat munkatársa volt. 1975-ben Csokonai, 1985-ben József Attila-díjat kapott. Verseskötetei: Egyedül a tömegben, Örökké viharban, Mindenért megfizettem, stb. Tanulmányai: Oláh Gábor élete, Kortársaink, barátaink.

281