Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Székely udvar hely, Református Tanítóképző
A második harmadra már alaposan össze-vissza rázódtunk. Voltak tanulópárok, tanulócsoportok, román-jegyzetelők, magyar irodalom, természettan, pedagógia-jegyzetelők, akik tanítva tanultak. Óraadás csak számtanból és hegedűből volt, a többi tárgyból segítés lehetett kölcsönösségi alapon. De a tanulócsoportok nem mindig voltak egymás között „duma-partnerek" is, különféle barátságok, klikkek alakultak. Nagy létszámú osztályunk mindenképpen formálódott. Volt „legjobb" hegedűsünk, zongoristánk, énekesnőnk, balett-táncosnőnk. Voltak szépen szavalok, korcsolyázók, a legjobb rajzos éppen én voltam. Sok volt osztályunkban a leg... Iskolai műsoros, irodalmi estéken mindig szép számmal szerepeltünk. A farsangi jelmezbál sem maradhatott el, s az mindig igen várt, és hangulatos volt. Mennyi ötlet született, s mi mindnyájam milyen vidámak voltunk! Ősszel, míg az idő engedte, sokat kirándultunk a Budvárra, a környező erdőkbe, a Hargitára. S ahogy beállt a tél, jöttek a téli szórakozások. Volt vagy 30 ródlija az iskolának, az udvar pedig korcsolyapályává változott. Tornaórán kötelező volt a korcsolya, de aki akart, akár a hosszú szünetben is lemehetett. Nekem természetesen - bármennyire vágytam is rá - nem volt korcsolyám. Tornaórára még került olyantól, aki éppen nem tornázott, akkor próbálgattam is, de soha nem tanultam meg rendesen, csak álmomban siklottam, bógniztam én is a jégen. A Gábri néni névnapja (Gábor napkor, március 24-ikén) már félig-meddig tavaszi ünnepnek számított. Erre az egész iskola készült tanári segítséggel, s mindig valami nívósabb műsorral. Egyszer például az Aida egy részlete került előadásra. Gábri néni erre az alkalomra vett néhány kiló apró cukorkát. Mi sorba álltunk és belemarkoltunk a cukorkás tálba egyenként. így volt a megkínálás és senki nem felejtődött ki belőle. Utána lehetett táncolni, vigadni. Azután jött a húsvétvárás. Én különös izgalommal vártam hogy valami, talán egy egészen kicsi dolog, de fog történni. Végre eljött a vakáció. Vonattal mentem. Egész éjszakát át kellett aludni Balázsfalván, az állomás várótermében egy asztal tetején, mert nem volt csatlakozás. Először Dicsőbe mentem. Olcsváriék kedvesen, régi ismerősként fogadtak. Cica, a lányuk, valamivel fiatalabb volt, mint én, de magasabb, és nem vesztett évet-éveket az iskolában, így már elvégezte a négy polgárit. Most már otthon volt nagylánynak, s tanulta a háziasszonyságot. A nagyobbik fiú már dolgozott valahol, a kisebbik az apja mesterségét tanulta otthon. A papa szíjgyártó volt, üzlete, műhelye ott volt a házuk elején. Utána még két szoba, a szuterénben konyha, kamara, maguk építették. Olyan jobbfajta iparos volt Olcsvári, s a család adott magára. Cica csak a református kispapokat tudta elképzelni udvarlóként, s rettentően odavolt értük. Nem volt szép, de érdekes, kicsit egyiptomi arca volt, s olyan frizurát is hordott, ami a sima fényes, fekete hajához illett is. *** 97
