Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Egy esztendő iskola nélkül
mindig ráakadt az „elátkozott király kisasszonyra". Természetesen, valami elfogadható formában. Az országúton napszámra száguldottak a legkülönfélébb autók... a meseautók... Egy hirtelen defekt, és az autó nekiszalad a kilométerkőnek. A fiatal vezető eszméletlenül marad a színhelyen. Én becipelem az ájult fiatalembert a szobába, és némán, hangtalanul ápolom, míg napok múlva magához tér... S ez valóban mese volt, szép ábrándos mese, semmi köze egy igazi, hús-vér történethez. Ilyen, és ehhez hasonló álmodozások töltötték ki a napjaimat, s nem voltam addig sem szegény, sem boldogtalan, a kézimunkázás sem volt terhes. Különben is szerettem kézimunkázni. S igazi jókat csak akkor tudtam ábrándozni, ha közben járt a kezem. Pénzt még mindig csak én kerestem. A rossz kis gépet már megkaptuk, de az igazság az volt, hogy Mami nem tudott varrni. Nem szerette, és nem is tanulta meg soha. így maradt a foltozgatás, ing-gatyavarrás, amiért aztán a jó ismerősök kis lisztet, krumplit, szalonna darabot, csupor zsírt adtak. Kézimunkával jobban járt volna, de azt mondta, ő már nem tudja azt csinálni. Az ő keze a sok dologban eldurvult, nem neki való a finomabb munka. Pedig hajdanában szépen kézimunkázott, sőt még tanfolyamot is vezetett. Zolti már nem járt iskolába. Elvégezte az elemit, gimnáziumba nem sikerült a felvételije, ismerősök hívogatták segíteni, csak úgy ingyen. Ez sem volt így jó, hát Mami azt gondolta, odaadja Páljánoshoz gépész inasnak. Páljános Zoltánban lakott, egy Pájker nevű öreg zsidónak volt a mindenese. Régebben jól kereső gépész volt, de a feleségétől elvált. Gyerekei az asszonynál maradtak, ő meg beállt Pájkerhez, akinek cséplőgépje és gépész műhelye volt. Az öreg zsidónak cicomás, ékszeres felesége volt, aki azzal biztatta Páljánost, hogyha meghal az öreg, ő lesz a gazda a háznál. De az öreg élt, nem is igyekezett meghalni. Páljános meg húzta az igát. Az asszony úgy-ahogy, gondot viselt rá, mosott, főzött neki. Inasokat, segédeket is tartott, s Mami igen bízott benne. Mami egyszer meglátta, amint ott hajtott el a ház előtt, s mikor visszajött, megállította. Elmondta, hogy szeretné rábízni a fiát, faragjon embert belőle. Zolti beült a saroglyába, s Páljános elkezdte faragni belőle az embert... Legelőbb a húst faragták le róla. Pájkeréknél az inasok nem mesterséget tanultak, hanem az asszonynak voltak a kis cselédei. Zolti az istállóban aludt, rongyok, bolhák meg poloskák között. Szegény gyerek nem kapott annyit enni, hogy neki is, meg az élősdieknek is elég lett volna. Asszonya a reggeli köménylevesből a kiszűrt köményt még néhányszor újrafőzte. Mami úgy bízott Pál- jánosban, hogy el sem ment megnézni, vajon hogy van a fia. Aztán egyszer ismét a falun ment keresztül Páljános, s Zoltit is magával hozta azzal, hogy míg a harmadik faluból visszatér, addig otthon lehet. Ha száz évig élnék, akkor sem tudnám elfelejteni azt a szívfacsaró látványt. A szép kis vasgyúró Zolti helyett jött egy kis elnyúzott, mocskos, olajos, rongyos, megfélemlített gyerek. Mami sápítozott, gyorsan mosott, foltozott rá, de az még most sem jutott eszébe, hogy meg kéne nézni, hol van a gyerek. Hát 82
