Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

Bevezetés Dávid Gabriella „meséjéhez" (Záborszkyné Balogh Réka)

Bevezetés Dávid Gabriella „meséjéhez"

Édesanyám életrajzi írásai halála (1989. augusztus 23.) után ott voltak a szekreterben, ahová Édesapám levéltároshoz illő gondossággal elrakta a feleségére vonatkozó összes iratot. Tudtam róla, de nem volt bátorságom hozzányúlni, úgy éreztem, hogy amíg ő él, nekem nem illik kíváncsiskodni az életükben. Az unokák közül akadt, aki belenézett, de a mennyiség elriasztotta őket, és azt mondták, nehezen tudják olvasni az írását. Édesapám halála (2007. május 4.) rákényszerített arra, hogy a hagyatékot elkezdjem rendezni. Elővettem a vaskos füzeteket - és alig bírtam letenni. Úgy gondoltam, hogy a gyerekei és további leszármazottai számára is izgalmas olvasmány lesz az „egyszerű" erdélyi tanítónő nem is olyan egyszerű élete.

Édesanyám történeteiből én hallottam a legtöbbet. Ez természetes, hiszen legnagyobb gyerekként 18 éves koromig élvezhettem a gondoskodását, a körülmények miatt csak akkor ment el dolgozni. Pista 15, Ani 12 éves volt.

De volt ennek egy másik oka is. Anyám mélységesen és rendületlenül hitt a tanulás csodatévő erejében. A bizonyíték pedig éppen az ő élete volt: abból a mérhetetlen szegénységből, amiben ők Oltszemen éltek, ez volt az egyetlen kivezető út. A menekülés sikerült, sőt elnyerte élete legnagyobb ajándékát, hogy találkozott Balogh Istvánnal. Apám embersége, tudása, és nem utolsósorban sírig tartó szerelme kárpótolta minden nyomorúságért.

Az előbbiekből következett a tanulság is. Három gyermekének, akik, hálTstennek elég eszesek voltak, megteremtette a nyugodt tanulás lehetőségét, bármilyen nehézségek árán - mert hiszen a későbbi életünket sem lehetett éppen gondtalannak nevezni. Nekünk tehát egyetlen kötelességünk volt: a talentumainkat úgy hasznosítani, hogy a legjobbak legyünk. Maximalista volt - ezt főleg velem szemben tudta érvényesíteni - és egy négyes osztályzat, főleg a felső tagozattól kezdve már világvége volt.

Ekkor következett a prédikáció, aminek a fő vonulatát az előbb elmondottak képezték. De nem tartott túl soká, hamarosan átcsapott saját élettörténete valamelyik mozzanatának elmesélésébe.

A leckét nem díjaztam. Ültem összekuporodva a konyhai sámlin, és teljesen érdektelenül, ellenségesen hallgattam, ameddig csak tartott. Pista egyébként hasonló esetben az első adandó alkalommal meglógott, Ani pedig koránál fogva kevesebb tanításban részesült. Anyja később a közös nyaralásokkor őt is „kárpótolta", de ez már lehet, hogy nem volt annyira tanulságos.

7