Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Egy esztendő iskola nélkül
Egyébként valami nyomasztó kábulat, valami rém telepedett az egész kis családra. Mi is volt az? A megsemmisítő szegénység réme? A megbénító kilá- tástalanság? Mintha egy sötét, mély szakadékba hullottunk volna bele kifosz- tottan mi hárman, és sehol még csak egy halvány reménysugár sem, hogy onnan kijussunk. Egy sütetnyi lisztünk még volt, egy kisebb, úgy 100 kilós disznó lesózva a teknőbe, de pénz egy fillér sem. A bodoki szűcsnél ki volt fizetve Zoliinak egy kucsma. Már hideg volt, a kucsma kellett, elküldte hát Mami, hogy hozza el... Átfázva érkezett haza szegényke. A sapka már a fején volt, de a tenyerét előrenyújtva valami ott volt rajta: egy elázott százlejes. Ahogy jött, az útfélen feküdt a havas lucsokban. A mi számunkra karácsony estéjén az a százlejes volt a betlehemi csillag... Aztán eltelt a karácsony is, nagyon-nagyon csendesen és szomorúan. Ha életem sorát megpróbálom visszapergetni, ennél fájóbb, szomorúbb, siralmasabb karácsonyunk soha nem volt. Karácsony után Mami a falut rótta. Hol láthatna valamit, hol kerülne valamilyen lakhatási lehetőség? Zathureczkyéknek volt a falu végén egy háza. Valamikor, amikor még a szeszgyár virágjában volt, kocsmának épült, de azóta éppen a két kocsmai helyisége használhatatlanná vált. A hátsó két traktusban laktak most is. Mami oda is elment, nézegette a két siralmasan romos, pókhálós, ablaktalan helyiséget, aztán elkérte Zathureczkyéktől az egyiket. Azt, amelyik valamikor a külön ivó volt. 1929 januárja. Olyan hideg volt, hogy a fák csattanva repedtek meg. Mami felszedett magára holmi ócska, de meleg göncöt, és hozzákezdett a takarításhoz. Egy rend ablakot sikerült a két szobából összeszedni, a tűzhelyet beállította, be is gyújtott, de a hidegen nem sokat változtatott. Valahogy csak kimeszelte, s akkor azért szaladgált, hogy valaki kegyelemből elköltöztessen. Az is megtörtént. Két hónap alatt immár a második helyre költöztünk, s vajon még hány vár ránk? Ide már jobban befértünk, a szoba nagy volt, de hideg, kifűthetetlen, akár a jégverem. Kint hideg, bent hideg, még a Pajtásnak is megengedtük, hogy az ágy alatt aludjon, ne fagyjon meg odakint. Igaz, hálából jókora bolhák százait nevelte számunkra, de akkor erre nem gondoltunk, csak arra, hogy mindnyájan meghúzzuk magunkat valahogy. Mikor már agyongémberedtünk a lakásban, kimentünk hárman, Zolti, a Pajtás meg én, szánkózni a dombra. Zolti csak a maga eszkábálta kis szánkón csúszott hason, én egyedül feküdtem végig a ródlin, a Pajtás futott mellettünk. Felfele meg ő húzta fel a dombra a ródlit. Volt egy csörgős, díszes hámja, amit büszkén viselt, s mikor leértünk, már rázta magát, hogy fogjuk csak be. Amolyan farkas és drótszőrű keverék volt, kicsit csúnya és ijesztő is, de nagyon tudta magát kedveltetni. Szegényen is tartottuk volna, ha el nem lopja valami idegen fuvaros. De most még megvolt, s mi hárman fittyet hánytunk a csikorgó hidegnek. A hold tele tányérral világított, s hancúrozás közben nem éreztük a kemény 77
