Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Bodor-internátus

dolgozott, s mikor segíteni akarva neki én is kötélre terítettem néhány kimosott harisnyát, akkor azt levette, kisimogatta, figyelmeztetve, hogy azt úgy kell... Biz-isten, még asszony koromban is úgy csináltam attól kezdve, amíg pamut harisnyát hordtam, vagy selymet és nem nylont, ahogy Zsófika megtanított rá.

Este ágyat húzott számomra, abban is segítettem volna, de bizony engem nem tanított meg Mami arra, hogy a párna két csücskét meg kell fogni, belehúzni a párnahuzat csücskeibe, akkor kívül megfogni, hogy ki ne csússzon belőle, s úgy igazítani bele a párnát. Aztán megveregetni, és akkor simán, „pászosan" áll a huzat...

Lehet, hogy nem elég szemléltetően írtam itt le ezt a fontos műveletet, de akkor szégyenemben úgy megtanultam, hogy minden bizonnyal még az unokáim is tudni fogják, mert én már a lányaimat megtanítottam, és azt is elmondtam nekik, hogy kitől és hol tanultam meg...

Zsófika Szentgyörgy után Kolozsvárra került, vagy a Marianumba, vagy a Református Szeretetházba, arra már nem emlékszem. Bár református lévén, talán inkább az utóbbiba. Egy év múlva még találkoztam vele Oltszemen, mert pap néninek unokahúga volt. Hozzá jött pár napra. Egy kicsit csúnyácska, egy kicsit már vénecske unokatestvérével, s a bodoki pályafelvigyázó fiával sétálták végig néhányszor Oltszem egyetlen számba jöhető utcáját. így találkoztam vele, de elfordult, mintha nem ismerne. Mi akkor jutottunk életünknek legmélyebb pontjára, hát fájt egy kicsit a hátam megetti gúnyos nevetés. Lehet, hogy sírtam is akkor este az ágyban, de abban az időben annyi minden volt, ami miatt sírni lehetett, hogy erre külön biz én nem emlékszem.

Aztán Zsófika egy évet kimaradt a gimnáziumból. Pap nénitől tudtam azt is, hogy - amint mondta - kis korában nem ette meg sem a babot, sem a borsót, és gerinc tébécét kapott. Most egy évig gipszágyban kell neki mozdulatlanul feküdni. Pedig orvos szemmel nézve is jól táplált gyerek volt, s talán tőlem épp azért idegenkedett. Sovány és sápadt voltom miatt tüdőbajosnak tarthatott, amit egyszer meg is kérdezett tőlem. Pap néni biztatott, hogy látogassam meg, s én nem mertem megmondani, hogy nem tehetem, mert Zsófika nem szeret engem, s megártana neki a látogatásom.

Igazán őszintén örültem, mikor megtudtam, hogy vastag, erős bőrfűzőben ugyan, de már ismét tanulhat. Hogy leérettségizett-e, azt már nem tudom. Egy kiállításon még találkoztam vele, köszöntem neki, fogadta, de szólni nem szólt hozzám akkor sem. Többet nem láttam. Akkor ősszel az édesapjának a kezét bekapta a cséplőgép, összezúzta. Vérmérgezést kapott, hirtelen meghalt. Zsófikát úgy megviselte az apja halála, hogy ágynak esett, és ő sem kelt fel többé... így mesélte nekem pap néni.

De Zsófika attól kezdve álmaimban visszatért, és kiengesztelt, amiért úgy kinevetett és megbántott. És nemcsak egyszer tért vissza, igen sok éven át és igen sokszor. Aztán egy idő után már csak akkor tért vissza, ha eső lett. - Halottal álmodni időváltozást jelent - tartja a néphit. Azért talán? De ha vele

68