Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál
csinálni. Mami leszedte az ablakról a függönyt - nem a csipkét, hanem a vásznat - megfestette pirosra, és szétvagdalta. Hát bizony azt sem értettem, hiszen nem is olyan rég, amikor egy kis lyukat vágtam ugyanarra a függönyre, hogy félre akaszthassam arra a nagy kam- pós szegre, amit szintén én vertem a falba, hogy jobban kiláthassak az utcára, akkor nagy baj volt miatta: hogy „így a drága függöny, meg úgy a drága függöny", és a többi - pedig igazán csak egy ici-pici lyukat vágtam, alig volt valamivel nagyobb, mint a tenyerem. S most Mami a háborút emlegetve szerteszét vagdalta, hogy Rózának ruha legyen belőle. Hát ezt nem lehetett megérteni, s a háborút megint csak nem tudtam hová tenni, hogy ez hol rossznak, hol meg jónak az okozója. Mert szerintem akadt jó is bőven. Például a kristálycukor. Hogy az milyen finom volt...! Sárga, malátaízű, és olyan ragacsos, hogy akármilyen vastagon raktuk a kenyérre, nem hullott le róla. Mondták, hogy akár meg is kukacoso- dott a nagy finomságtól, de én nem láttam soha kukacot benne. Egész zsákkal volt belőle az első szobában az ajtó mögött. Akkor Mamit ugyan még „ovónéninek" hívták, de már nem volt az. Vagy elengedték, vagy az óvoda szűnt meg a háború miatt, nem tudom, de Mami akkor már csak gazdálkodott. Azt az óvoda mellett is csinálta. Kivett néhány hold földet, azt kiadta sánta Juon bának harmadában. Úgy termett répa, s úgy lett cukor belőle. Lehet, hogy mégis megkukacosodott, s Mami megharagudott, mert később maguk főzték Rózával a cukrot répából, s nagyon dicsérték, hogy milyen jó, milyen finom, egyek belőle. Pedig az nem volt olyan jó, s olyan finom, mint a másik. Fekete, émelygős szirup volt, s hányingerem lett tőle. Na, de cukorkát is kaptam egyszer, mert beteg lettem. Nem tudom, hol szerezte Mami, lehetett vagy két deka, ügyes, hegyes kis zacskóban, s azt kívántam akkor, bárcsak mindig beteg lennék, hogy igazi cukorkát kapjak. *** A fatalpú szandál sem volt éppen utolsó dolog. Olyan remekül csattogott, hogy öröm volt benne a szaladgálás. A papír ruha azonban, amikor Mami beáztatta, szétment a vízben. A fatalpú bakancsot azonban Mami lehúzta a bátyám lábáról, mert az megmerevedett benne, s nem tudott járni. Ugyanis - hogy el ne felejtsem - volt nekem még két testvérem8 is, Lajos, a bátyám és Iza, a nővérem. Csakhogy őket ritkán láttam, Ninikáéknál voltak majdnem mindig. Most is csak a háború miatt eresztették haza őket valameddig. .. Na, mármost, a szandált, a papírruhákat, a fatalpú bakancsot a népházban 8 Lajos (1906) és Izabella (1909), Dávid Lajostól való gyerekek. Ninika, nagyanyám testvére (Gombos Izabella, élt: 1874-1943) és férje, keresztapa (Imre Gergely) gyerektelenek voltak, 1910 körül vehették magukhoz őket. Arról soha nem esett szó, hogy milyen indítékból, de nagyanyám házassága ekkor romolhatott meg végleg, és kezdődött a kapcsolata Vitályos Gézával. A háborús események miatt Iza és Lajos 1916-17-ben voltak otthon, Kerelőszentpálon. 28
