Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

IV. Magyarország - A történet vége

Szinte örökre rejtély maradt számomra ez a két nagyszerű ember. Kiegyensúlyozottak, okosak, bölcsek, derűsek, becsületesek, jók voltak egy személyben, együttesen. Hogy vasárnap ebéd után, este, mindenki olvasott. Még a buta cselédgyerek is, Bálint, aki négy télen onnan járt iskolába. Sikerült elvégeznie két elemit. Anyám a Tolnai Világlapjának keresztrejtvényeit fejtette, az volt a vasárnapi csemegéje. Egyébként alig győztük könyvvel.

***

Pista elutazása után két héttel a kolozsvári református diakonissza kórházba kerültem ízületi gyulladással. Hét hétig feküdtem, műtötték is. Az egy év alatt házassági alapra összezsugorgatott pénzem - 11 000 lej - nem volt elég. Egyházi segéllyel kellett pótolni a kórházi költségeket.

Ez alatt a németek megszállták Lengyelországot. A kórház ablaka alatt a hirtelen behívott román katonaság masírozott. Rongyos ruhában, szandálban, bocskorban. Kinek mije volt, hazulról. Aztán a rémhírek. A Mezőségen a románok kaszával-kapával irtják a magyarokat. Újságot is vettem naponta. Elfogott végül is a pánik. Hosszú, rémült levelek Pistának.

Táviratozott: „gyere azonnal", (szept. 10.)

Férjhez menésre kaptam útlevelet, de meghagyták, vissza ne jöjjek! Még amim volt, azt is elpocsékoltam, semmire. Kihozni nem volt szabad. Egy intézeti, nem túl nagy utazókosaram, egy egészen kicsi, és egy nagyobbacska bőrönd, ebben volt minden vagyonom. A határnál egyik ellenőrző vámos azt is sokallta. De mert tudtam vele beszélni anyanyelvén, könyörületből egyik csomagom fellökte a velem egy szakaszban utazó lengyel menekülő csomagja mellé, mintha azé lenne.

Októberben érkeztem Debrecenbe. Pista katona volt. December húszadikán esküdtünk 1939-ben.

Augusztusban reumás láz verte le a lábáról. Betegségében megtapasztalta a mezőségi emberek mérhetetlen közönyét: Erzsiké, a pap felesége, mindössze egyszer nézett rá, akkor is azt mondta: „nem gondoltam, hogy ennyire beteg". Néhány napig mozdulni is alig tudott, akár éhen is halhatott volna, ha egyik tanítványa be nem hozza naponta a szokásos bögre tejet. Amikor kissé lábra állt, a kékesi orvos azt javasolta, menjen be a kolozsvári kórházba kivizsgálásra. Az út is viszontagságos volt, az autóbusz hegyre menetben elromlott, szekeret kellett fogadnia.

Bent tartották a kórházban, kiderült, hogy mindennek a rossz mandulája az oka. Mandula-, orrmandula-, orrsövény-műtét, több óráig tartott, nagyon megkínozta.

Közben Édesapámat augusztus 29-én ismét behívták katonának. Ezúttal annyi könnyebbsége volt, hogy Debrecenben maradt. Pályázatának elbírálását október közepére várta. Édesanyám segélykiáltása józan terveiket felborította.

Pistám, én szeretnék kimenni Hozzád! Ez nem egy betegnek szeszélyes kívánsága - már lázam sincs - nem is hirtelen elhatározás! Néhány

277