Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Ismét „otthon"
XVII. században". Ilyen dolgokkal töltöttem az időt azután, hogy Maga elment Debrecenből. Míg katona voltam, nemigen dolgoztam, csak olvasgattam egyet- mást a német gyarmatosító törekvésekről, a keleti terjeszkedésekről. (dec. 3.) Drága Pistám! (...) Annak is oka van, hogy én most itt vagyok, s nem a Székelyföldön. Mielőtt Pestre kimentem, kértem az elhelyezésemet Köpecről. Nem helyeztek el, hanem oda neveztek ki. Azt mondtam, annak oka van. Ha nem lesz valami virágos jó dolgom Pesten, legalább nem lesz, mit sajnáljak. Azonban, ha egy jó helyet kaptam volna, talán később siratnám, hogy miért hagytam ott. S úgy is lett... Debrecenben, mikor Magát megismertem, már csak egy dolog húzott vissza, a Székelyföld. Visszajöttem, hogy meglássam, hogy nálunk is vannak nemszeretem helyek. S legkevésbé kérdik tőlem, hogy hová óhajtok menni. Tehát azért vagyok most itt, mert Debrecenbe egész szívet kell vinnem. (...) (dec. 8.) Édes! Soha ilyen türelmetlenül nem vártam a levelét, mint most. Néhány napig egy kicsit olyan sírás hangulatban voltam... Jön a karácsony, s nekem annyi minden eszembe jutott, s olyan nagy szükségem volt a Maga levelére, a Maga szeretetére... Nem is kértem az Angyaltól mást, csak azt és egy fényképet, s megkaptam. De még ennél többet is kaptam: Vilike is írt, s a leveléből egy kis újságcikk hullt ki. A címe nagy betűkkel Balogh István dr. Bécsbe utazott a város ösztöndíján. Aztán mintegy 40 sorban annyi jót és szépet írtak az illető úrról, hogy kezdtem rájuk féltékeny lenni: mi jogon írják le azt, ami én csak „gondolni" szoktam ?! De azért hamarosan besoroltam a karácsonyi ajándékok közé.(...) (dec. 20.) Kedves kis Gabika! A levelét vártam, minthogy elseje és tizenötödike után mindig várom, s aztán újra kezdődik az egész. De ez nagyon jó így, mert hiszen minden reggel azzal megyek el, hogy ma lesz levél, s minden nap azzal nyugtatom meg magam, ha nincs, hát egészen biztosan lesz. (...) Ma egyébként a számadásnak napja van. Ilyenkor csendes magányomban számot vetek az elvégzett és az el nem végzett munkáimról. Nyugodtan mondhatom, kevés azoknak a napoknak a száma, amikor - lehetőség lévén rá - nem csináltam azt, amit a sors parancsa, és mondjuk az Úristen segítsége lehetővé tett. De számot vetek arról is, 265
