Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

IV. Magyarország - Ismét „otthon"

Otthon a Pistáén kívül egy másik levél is várt rám, amin a Mami írását ismertem fel. Igen megörvendtem neki, mert mióta visszajöttem, nem írt nekem. Megharagudott. Aztán láttam, hogy a levél nem is nekem szól. Mami a Kerülethez, a püspöki hivatalnak címezte: elveszett leányát keresi. Onnan küldték utánam.

Én még írtam Mezőtúrra Maminak, amikor megérkeztem. Aztán Lajos bátyám igen szűkszavúan megemlítette, hogy Mami visszament Pestre. Zolti bérelt egy szoba-konyhás lakást közel hozzájuk, és most ott laknak együtt. A címét azonban hiába kértem, nem írták meg. Csak egy év múlva derült ki, hogy Mami tiltotta meg.

Vajon mire volt jó a Kerülethez írni? Engem lejáratni? Hát igen... Mami, ha megharagudott gyerekkoromban, egy hétig sem szólt hozzám. Később meg nem írt. Tudta ő, hogy az ilyesmivel lehet engem a legjobban büntetni.

Apáról sem tudok semmit... Szép lassan csurgóit a könnyem. Nehéz néha a „batyut" cipelni. Pista levelét csak simogattam, még nem bontottam fel, vártam, hogy a lelkem elcsituljon.

Debrecen, XI. 2.

Kedves kicsi Gabika!

Tegnap kaptam meg a maga levelét, és azonnal sietek rá válaszolni. Valóban úgy van, hogy a leveleink előbb keresztezték egymást, de most már rendbe jöttünk. Már amennyiben rendben van az, hogy egy országhatár, meg vagy 400 km. távolság választ el Magától.

Édes kicsi lány, a melegségre talán nekem nincsen szükségem, azt hiszi?

A külső körülmények azt mutatják, hogy a panasz jogosulatlan, hiszen mindenem megvan, azonkívül nem is látszik meg rajtam, hogy csakugyan hiányozna. De nem jó az embernek egyedül lenni (lásd Pál apostol), és én már régóta egyedül vagyok, még akkor is, ha olyan zajos társaságban vagyok, mint legutóbb, és a hetek folyamán mindig. Most jöttem haza szabadságra két napja, de ma már délben megyek is vissza. (...)

Egy darabig nagy bizonytalanságban voltam a bécsi utam felől, de egy hét előtt kaptam levelet, hogy bármely időpontban várnak ott reám.

Azt, hogy innen mikor szabadulok, talán csak a jó Isten és az angyalok tudják, mindenestre most már ezek után nyugodtabb vagyok, hiszen Magának nem kell magyaráznom, hogy mit jelent mindkettőnknek a bécsi út. Életet, beteljesülését annak, amit mi ketten - azt hiszem - egy akarattal kérünk és kívánunk. Jobban mondva anyagi alapot, hiszen sem Maga, sem én nem élünk harmatból, és azzal, amit a mezők nyújtanak, és ezt már nekem kell kiharcolni. Maga csak segít azzal, hogy várakozik,

***

259