Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál

gyakran mondogatta, hogy majd ha kapni lehet fejet, megcsináltatja. Engem nagyon izgatott, hogy vajon a babáknak van-e szíve. Elcsentem egyet a testek közül, kivittem az ól mögé, s egy nagy darab kővel szétvertem. De sajnos - és szomorú - a babának nem volt még csak egy ici-pici szíve sem. Néhány henger alakú gumi tartotta a karokat, lábakat, de szív az sehol...

Gondoltam, hátha a kutyának van? Volt egy felhúzható, járó kis kutyám. Takaros jószág maradt azután is, hogy a rugója eltörött. Kérdeztem is Mamitól, hogy van-e neki szíve?- Fel ne merd boncolni!

Én igen engedelmes gyerek voltam, nem boncoltam, de elhívtam béres Jóskát, aztán fent a padláson, jó éles késével ő elvégezte helyettem a műveletet. .. Szív sehol, csak egy kis négylábú szerkezet, olyan formájú, mint egy tűzhely. Mutattam is Maminak, hogy milyen aranyos kis tűzhelyem van, de Mami nem értékelte, inkább bosszúsan nézett rám:- Hát nem megmondtam, hogy...- Nem... nem én... béres Jóska volt... s nem értettem, hogy jöhetett rá Mami, hogy az a kis gépezet a megboldogult kis kutyából került ki.

***

A húsvétot mindig nagyon vártam. Onnan tudtam, hogy jön és nincs már messze, mert már előtte megjelent az udvaron két kis fehér göndörszőrű bárányka. Az egyiknek rózsaszínű, a másiknak világoskék szalaggal kis csengettyűt kötöttem a nyakára, és minden egyes alkalommal megígértettem Mamival, hogy ezt most megtartjuk... És minden egyes alkalommal paprikás és pecsenye lett belőlük húsvétra.

Akkor már nem sirattam őket, mert akadt annál sokkal izgalmasabb valami: a locsolás. Jöttek a kis fiúk és verselték:

„Húsvét másod napján Mi jutott eszembe,

Cukros vizű puskát Fogtam a kezembe..."

Egy kicsit persze ezt sem értettem. Vízi puskám nekem is volt, bodzafából készült, és eső után fel lehetett vele szívni a pocsolyából a vizet, és kifröcskölni jó messze, meg magasra. Hogy a színes, szagos szappanos lével megtöltött, ritka vászonnal lekötött sörös üveg miért „vízipuska", és miért „cukros", az titok maradt számomra, a hangulat varázsán azonban semmit sem rontott.

De még ennél is izgalmasabb volt, amikor úgy dél felé a nagy legények indultak el csapatostól. Csak a lányos házakhoz tértek be. Nálunk ott volt nagylánynak Róza, így aztán nem kerültek el minket sem. Mikor a kapun betódultak, Róza, aki addig a kerítésnél leste jöttüket, szaladt, ahogy csak tudott. Ha sikerült, bezárkózott a szobába, konyhába, de a legények mindig megkaparintották. Egyszer éppen én játszottam a kezükre úgy, hogy a

25