Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Magyarországi benyomások
Magyarországi benyomások Lassan eligazodtam ebben a számomra új világban. Panaszra nem lehetett okom, a főváros annyi pozitív élményt nyújtott, annyian segítettek, annyian voltak kedvesek hozzám, hogy az otthoni hideg zuhanyokat már egészen edzetten viseltem. Szép volt, amikor Horthyné a Szeminárium ablakából nézte végig, ahogy az iskolás gyerekek a szegények karácsonyára egy-két tűzifa hasábot dobtak a Baross téren kupacba. Horthyt is láttam nagypénteken, amint István fiával úrvacsorát vett a Kálvin téri templomban. Természetesen, jöttömben-mentemben voltak kellemetlen tapasztalataim is, de inkább apróságok, nem csináltam ezekből problémát magamnak. Például a „méltóságos" megszólítással mindig baj történt. A Szemináriumban egy általános vizit alkalmával Hartenbergert, amikor szóra érdemesített, „igazgató úrnak" tituláltam. Egy szempillantásra megmerevedett, a hátam mögött pedig a fiúk megbotránkozva sziszegték: „méltóságos úr"! De a tartózkodási engedélyem - ami csak három hónapra szólt - meghosz- szabbítása miatt is kellett a hivatalokat járnom, s a sok kis „méltóságos" egyik helyről a másikra küldözgetett, amíg nagy nehezen hozzájutottam. Március tizenötödikén én is ünnepelni akartam. Csináltam otthon egy kis kokárdát, a kabátomra tűztem, s indultam. Lajos bátyám csak hümmögött.- Igen - mondtam - én eddig csak a rádió mellett ünnepeltem, de most elmegyek a Vigadóba, ott lesz a nagy ünnepség. A Vigadó már tömve volt, sőt a tér is. A nagy nyüzsgést nem kívántam, megálltam hát a dunaparti sétánynál, szembe a Vigadóval. Az előadás bent már folyt, a hangszórók is szóltak a kinti hallgatóknak, de semmit nem értettem, nagy volt a zsivaj. Kis idő múlva két rendőrautó szirénázott be, azután büszke fehér lovakon a rendőrök. Nem voltam közel, nem szaladtam el, de a két lábra álló lovak elől az istenadta nép tágult, s én igen nagyot csalódtam 1938-ban a pesti március tizenötödikében. Hogy ebben esetleg a politika játszott szerepet, arról nekem az ég-világon semmilyen elképzelésem nem volt. Év vége előtt néhány héttel a pedagógiai előadóterem ajtaján egyszerű hirdetés adta tudtul a hallgatóknak, hogy a további előadások megszűnnek. Egy katolikus kispappal tűnődtünk az ajtó előtt, mi lehet az oka, hiszen az előadások olyan jók, érdekesek voltak. Pár nap múlva, egy dunaparti pádon a pedagógia tanárunkra bukkantam. Úgy lógatta a fejét, olyan bánatos volt, hogy talán meg sem lát, ha én nem 227
