Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Budapest
Két jónevű mérnök bátyja itt élt Pesten, az egyikkel megismertetett egy egyszerű kis étkezdében. így találkozgattunk néhányszor, s amikor már éppen unni kezdtem volna ezt is - az emlékek kimerültek, a jelen érdektelen volt - váratlanul megkérdezte:- Ha most azt mondanám, gyere hozzám feleségül/ hozzám jönnél?- Nem tudom - tértem ki a válasz elől.- Az már baj - felelte. Akkor este hazáig kísért, s egy újabb találkozót beszéltünk meg másnap délutánra a Margit hídfő egyik oszlopánál. A találkozóra egyikünk sem ment el. Hogy honnan tudom? Hát a megbeszélttől egy távolabbi oszlop mögül lestem, hogy jön-e? Mert bár sejtettem, hogy ez az utolsó találkozásunk, lévén, hogy egy utolsónak szánt puszi elől is eliszkoltam, azért ugyebár, biztos, ami biztos... *** A külföldiek otthonában az igazgató egy új ötlettel fogadott. Van a Vas utcában egy zöldkeresztes védőnő kollégium, apácák vezetik. Három erdélyi lányt vennének fel, egy katolikust, egy unitáriust és egy reformátust. A református én lehetnék. A tanfolyam kétéves, és el lehetne intézni, hogy további két évig maradjak. Az ötlet túlzottan nem lelkesített, de azért elmentem megnézni a helyet, s beszélni a már ott lakó unitárius lánnyal. Hát bizony, én még olyan intemátust nem láttam. Kétágyas parkettes, ragyogó szobák! A kislány elmesélte, hogy most a Rókusba járnak, éppen az öngyilkosok osztályán voltak. Egy pasasnak maroknyi gombostűt szedtek ki a hasából, jövő héten a szülészetre kerülnek. Prűd nem voltam, de otthon még a „szülés" szót sem volt szokás kimondani - én nem leszek védőnő. Különben is, egy évre jöttem, nem azért, hogy Pesten megint bedugjanak egy szigorú internátusba. Én jönni-menni, látni akarok, amennyit csak lehet, de aztán megyek vissza, haza Erdélybe - ahonnét ugyan még csak levelet sem kaptam senkitől. Pádinak írtam, de nem válaszolt, pedig az emlékeim vágytak rá. *** Az idő telt, közeledett a karácsony. A KIE-ből kaptam egy értesítést, hogy valami jótékony intézménytől kaphatok egy tíz pengős utalványt, érte kell menni. Amikor már benne voltam, nagyon kínosnak éreztem, de végülis megkaptam, a Corvinba szólt. Izával elmentünk a családnak karácsonyi ajándékot vásárolni érte. Maminak egy harisnyát vettem, Iza még ezt is sokallta, ő egy narancsot is sajnált volna tőle. Még karácsonyfát is díszítettünk. De karácsony után Mami már nem bírta tovább, szépen meglépett. Volt Mezőtúron egy unokatestvére, Zsuzsika néni, akit sikerült rávennie levélben, hogy hívja el, és küldjön útiköltséget. Zsuzsika néni még lánykorából szerette Mamit, és küldött hat pengőt. Mami ment, a család háborgott, hogy fogja Mami eláztatni a családot Mezőtúron? Mert ő 222
