Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Budapest
próbatükörrel. A tükör melletti fotelben ült napszámra keresztapa, szemére hályog borult. Varrni nem látott, csak Lajost dirigálta, ha próbált, hol hosz- szabb, hol rövidebb a szoknya, és hol húz a váll. Keresztmama lett a „mindenes". A házimunkára csak minimális időt fordított. Leginkább mártír arcával és daganatos hasával (amit nem engedett megoperálni,) mint egy nyolc-kilenc hónapos állapotos, végezte az inasi munkát. Még mindig jobban varrt, mint Iza, ízlése, munkája kifogástalan maradt. Az ipart Lajos váltotta ki, Iza mint segéd szerepelt. De ő a délelőttöket leginkább ellógta. Próbált, bevásárolt a kuncsaftoknak is, a konyhára is. A napi főétkezésre fejenként 10 deka disznóhúst számolt, azt keresztmama naponta megfőzte pörköltnek krumplival, meg valami levessel. Főzés közben Iza kikiszaladt a konyhába, s a hús egy részét elkóstolgatta, jogosan, hiszen ő vette. Dolgozni csak este kezdett, de akkor összeszorított fogakkal éjfélig varrt. Titokban mindenki utált mindig valakit a családból, és mindenki mindig robbanásra készen állt. Ha az egyik mondott valamit, a másik mindig valami más jelentőségét kereste magában a szónak, lehetőleg olyat, amit bántó szándékúnak érthetett. Közben szólt a rádió reggeltől estig, szünet nélkül. Keresztpapa kígyókkal, harapós kutyákkal álmodott éjjel, reggel aztán ki-ki magára vehette, vajon ő-e a kutya, vagy a kígyó, aki keresztpapát éppen marta, harapdálta. A két testvér sokat szenvedett, s a szenvedés teherbíróvá tette őket: szenvedni kell megtanítani másokat is, szenvedéssel legyőzni, legyűrni. Mire én odakerültem, az öcsköst, aki nyíltabb és nagyobb szájú volt, mint ők, s aki tudott nagyokat röhögni, ha úgy adódott - már elintézték. Kiteregették neki azt, amitől mi otthon Mamival megóvtuk. Nem bírták elviselni, hogy ő Mamit szereti, hát elmeséltek neki mindent a származásáról. Zolti majdnem belebetegedett, de maradtam még neki én, „az angyali jó testvér". Hát ezt nem lehetett elviselni! Főleg, amikor Iza azt vette észre, hogy Lajos is kedvel. Mikor már úgy érezte, hogy apró szurkálásaival semmi látványos szen- vedtetést nem tud kicsiholni belőlem, jött a már egyszer bevált nagyágyúval, azt hívén, hogy én éppen úgy nem tudok semmit a származásomról, mint Zolti. S akkor, amikor már várta a hatást, diadalmasan nézve rám, valami csodálatos, előre nem eltervezett nyugalommal mondtam:- Én mindig mindent tudtam, az apámmal is jóban voltam, de Mamit választottam. Egynek azonban módfelett örvendek, hogy nem egy részeges disznó volt az apám. Ami nekem oly egyszerű volt, hiszen már magamban ezerszer megfogalmaztam, s bántó szándék sem volt benne, Izára döbbenetes hatást gyakorolt, és egész életében sérelemként maradt meg benne. (Később rájöttem, hogy Lajosban is.) Még akkor, ott, frissiben mindenkit, akár a radnóti zsidó kereskedőt is inkább vállalta volna apjául, mint a „részeges disznót". Pedig amit mondtam, nem kiszámítva tettem. Ösztönösen védekeztem az ellen, hogy ezen a címen kezdjenek „megnevelni", ahogy Zoltival is tették. 217
