Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Köpec
Megtudtam azt is, hogy Pádi húga, volt osztálytársam, Sz. Gittu az intézet adminisztrátora lett. Meglátogattam szépen berendezett lakásában, a régi kollégiumban. De Pádi felől nem mertem kérdezősködni, inkább egy kicsit ravaszkodtam:- Ördög vigye, nincs pénzem a visszautazásra, mert azt mondták, hogy a költségeimet térítik, de erre nem számítottam. - Mi sem volt természetesebb, hogy Gittu felajánlotta a segítségét. Megállapodtunk, hogy elviszem neki haza, Bibarcfalvára (ami csak négy kilométerre volt Köpectől), s ha ő még nem lesz otthon, majd csak akad valaki, akinek odaadhatom. Hazaérve, néhány nap múlva rászántam magam a bibarcfalvi sétára. Csak Kató, a legnagyobb, tanárnő lány volt otthon. Egyre marasztalt, ne siessek, későn sötétedik, majd Pádi hazakísér. Pádi éppen ebben a pillanatban lépett be csendben a verandára. Nagy csalódás volt, amikor nem találtam otthon, hiszen még mindig tetszett nekem, s az egész pénzkölcsönzési manőver mind erre ment ki. Hanem amikor ott álltunk szemtől-szemben, kezet fogtunk, engem elfogott a reszketés, alig tudtam eltitkolni. De nem tartott sokáig, Pádi, mint illedelmes úri fiú elindult velem vissza Köpecre. Kiderült, hogy ő írt nekem még Oltszemre, de én nem válaszoltam. Beigazolódott a gyanúm, hogy Mami süllyesztette el, mint máskor is, ha úgy gondolta, hogy jobb, ha nem kapom meg. Mert Mami nagy mestere volt a levélbontásnak. Ceruzát görgetve könnyen és nyomtalanul bontotta fel a rosszul leragasztott borítékot, aztán tojásba gombostűt szúrt, s a lyukon kicsurgó tojásfehérjével simán leragasztotta... Persze ezt nem tárgyaltam meg Pádival, volt témánk amúgy is, s a jó az volt benne, hogy visszabarátkoztunk. Azután még többször is találkoztunk, mert Bibarcfalváról nem volt probléma Köpecre jönni. Nyáron még sűrűbben kellett „prédikálnom" a templomban, mert a tiszteletesnek hol ide, hol oda kellett mennie. Már bele is nyugodtam volna, ha nem lett volna otthon Fekete Nagy Mihály. Úgy került Köpecre, hogy a falunknak egy igen intelligens, jogot végzett jegyzője volt, akit valamilyen politikai ok miatt degradáltak le falusi jegyzőnek. Fekete Nagy Mihály, a Kárpáti Kőnyomatos főszerkesztője a sógora volt, s a nyarait feleségével itt töltötte Köpecen. A jegyzői lakás nem volt elég nagy a befogadásukra, ezért egy parasztház első szobáját bérelték ki. Én őt rettentően tiszteltem, sokra tartottam, s csak azért fohászkodtam, eszébe ne jusson eljönni az istentiszteletre, amikor én vagyok a soros. Dehát csak megtörtént a borzasztóság. Már kezdettől láttam, hogy ott ül az ajtó közelében. Hát én ezt nem fogom túlélni, biztos belesülök az egészbe, ha egyáltalán el tudom kezdeni... Kip-kop, kopogott a cipősarkam lefelé a lépcsőn. Aztán csak elkezdtem és valahogy be is fejeztem, de akkor már úgy éreztem, hogy nem vagyok sem eleven, sem holt... És Fekete Nagy Mihálynak volt szíve megvárni, sőt még gratulált is! 208
