Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos

éppen. Röhögve mesélte, hogy vágtat bele a libacsapatba az úton, hogy riogatja a vénasszonyokat, hogy elüti őket. De ha nem helyeseltem, azért egy kicsit elgondolkozott rajta. Igaz, Mami neki mindig azt mondta:- Egy fiú, az fiú. Az akár a kalapjába kakái, s utána a fejére teszi, akkor is fiú. De egy lány vigyázzon magára, annak nem lehet semmit csinálni. - Ez a gondolat azt hiszem, az öcsémbe egy életre belé nevelődött, s aztán ennek megfelelően árgus szemekkel vigyázott, hogy nekem eszembe ne jusson bárki fiúval végigsétálni a falun.

Volt a faluban egy segédjegyző, Tuklos Gyurikának hívták. Az apja görög volt, de rég meghalt, román anyja másodszor román katonatiszthez ment férjhez. A faluban a Tuklosból „Cukrost" csináltak, s ez a név annál inkább rajta ragadt, mert az utca gyerekei mindig csapatostól kísérték, ugyanis Gyurika mindig hajlandó volt nekik pár lejért cukorkát venni. Magyarul alig-alig tudott valamit, azt is rosszul, de olyan kedves volt, hogy mindenki szerette, pedig ez nagy szó volt Oltszemen. Egy alkalommal a háziasszonyát hívta nagy ijedten:- Jere, jere colector néni, szobában van jegerke! (Gyere, lakásadó néni, egér van a szobában.) - Ez aztán szállóigévé lett a faluban.

Lejárt ő is az Oltra fürödni. Formás, szép testű fiú volt, nem túl vékony és nagyszerűen talajtornázott. Én igyekeztem egy bokorral mindig ügyesen tovább kerülni, mert nem óhajtottam az ismeretséget, pontosan azért, mert román volt, ugyanakkor túlságosan szimpatikus egyéniség. Ó is tudhatott rólam, de nem tolakodott. Kivárta, míg egyszer sikerült Zoltit elcsípni az Olt parton. Összebarátkozott vele, mert Gyurika ellenállhatatlan volt. Csak ezek után kérte meg Zoltit, hogy mutassa be nekem.

Az ismeretség tehát mégis létrejött, Gyurika közvetlen volt így én sem tehettem mást, de már az elején figyelmeztettem, hogy barátkozhatunk, de szerelemről szó sem lehet. Tudja meg már most, hogy én románhoz nem megyek feleségül soha. Az alkut elfogadta, s beállt apródomnak. Az utcán nem is sétálgattunk együtt, de ha a boltban volt vásárolni valóm, a szemközti jegyzői irodából rögtön észrevette, s már neki is akadt dolga a boltban.

Az Olt partra hozta magával a fényképező gépét, meg a sakkját unaloműzőnek. Néha nálunk a kertben is sakkoztunk. A jobban sikerült fényképeket megnagyíttatta, bekeretezte, s elhozta nekem.

Rájött, hogy a boltba leginkább stollwerkért (karamelláért) megyek, mert azt nagyon szerettem. Egyszer egész dobozzal hozott Szentgyörgyről, és lehetetlen volt nem elfogadni. Az is megesett, ha rossz volt az idő, hozzánk hozta a sakktábláját, s ott játszottunk. Ügyes játékos volt, de azért hagyott engem is nyerni. Nekem sikerült benne csak a jó barátot, szórakoztató partnert látni, sőt még az ivásról is leszoktatni egy időre. Mert Gyurika, amint általában a falusi értelmiségiek, eléggé ivott.

191