Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos

A válasz nagymeglepetésemre igen lesújtó volt. Fityi a lelkesedésemet nem úgy értelmezte, mint én, s különösképpen, olyan Lévay tanár úrhoz hasonló hangon oktatott ki: ha én benne a legeslegszuper-szexuálisabb part­nert véltem értékelni, (nem ezekkel a szavakkal írta,) ő olyan lányt akár min­den ujjára kaphatna, ha neki arra lenne szüksége. Bámultam a levelét, mint egy vérig sértett hercegnő, ugyanakkor értetlenül is, mint Bálám szamara. Csak ennyire ismerhetett meg szinte egy évi levelezésünk után? Ez nem lehet igaz! Válaszoltam neki, s próbáltam a magam módján megmagyarázni, hogy óriási tévedés az egész! A levél igen tartózkodó volt, de én legszívesebben azonnal széttéptem volna a babaruhát... De hiszen két hét múlva úgyis talál­kozunk a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ)62 nagybaconi konferenciáján (ezt már korábban megbeszéltük,) majd ottan... Nem törtem össze, nem csalód­tam. A bennem motoszkáló kisördög még ujjongott is örömében, hogy ennek a mindenképpen való férjhezmenetelnek eleve befellegzett. Kellett nekem be­lemászni ebbe a kalandba! Jobb lett volna arra a kis rejtelmes tudatalatti lény­re hallgatni, aki már a kezdet-kezdetén figyelmeztetett. Készültem hát Nagybaconba a konferenciára. Egyszerű, de nagyon csinos kis kék kockás dirndlimet, újszerű - hétköznapra szánt - fehér szandálomat a bőröndömbe raktam. Az útra pedig igen jól sikerült burett kompiéban, felhaj- tós szélű burett kalappal, fehér cipővel - magammal egészen elégedetten - in­dultam a busszal. Már a megállónál egy sötét szempár fürkészett, s mutatko­zott be, mint vendégváró. Futólag ismertem korábbról, egyik tanárom Pádi nevű fia - immáron ő is tanár - aki a képzős „bulikon" rendezőként gyakran jelen volt, de a lányokkal nem ismerkedhetett. Annak idején nekem is tetszett egy kicsit. De most elsősorban Sinka Jóskát kerestem. Szerettem volna a do­log végére járni, tudni akartam, hogy mit beszéltek ők rólam Fityivel? Jóska rettentő zavarba jött:- Talán kellemetlen következményét tapasztalta?- Ühüm - intettem a fejemmel. Jóska ekkor elmondta, hogyan is történt az a beszélgetés. Fityi úgy vélte, hogy már eléggé ismer a leveleimből, de másra 62 Keresztyén Ifjúsági Egyesület: nemzetközi mozgalom, Angliából indult. A 19 éves George Williams kereskedősegéd vidékről Londonba kerülvén a Hitchock-Rogers cégnél kapott munkát. Szobájában ke­resztyén társaival imaközösségez szervezett, majd ugyanitt 1844. június 6-án kimondták a KIÉ megala­pítását. A mozgalom Londonban gyorsan terjedt, de hamarosan nemzetközivé szélesedett. 1855-ben Párizsban már megtartották az első világszövetségi gyűlést. A magyar KIÉ egy fiatal teológus, Szabó Aladár nevéhez fűződik. 1883-ban alakult meg a hazai szervezete a reformátusok és evangélikusok összefogásával. A KIÉ a század elején nagy szerepet töltött be a paraszt és iparos fiatalok körében végzett szolgálatával. 1910-ben megalapította az első magyar cserkészcsapatot. Az első világháború alatt és után szolgálatuk főleg a katonákra és hadifoglyokra irá­nyult. Trianon után nagy figyelmet fordítottak a határon kívül rekedt magyarokra is. Meggyökereztette a Dániából kiinduló népfőiskolái mozgalmat. (1930) 1950-ben „önkéntesen” feloszlatták magukat. Vezetőik közül Pógyor István és gróf Teleki László államellenes összeesküvés vádjával 1951-ben az ÁVO börtönébe került, Pógyor István ott is halt meg 1953. november 7-én. A 80-as évek végén újraszerveződött a mozgalom. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom