Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál

Marospart a komppal (1977)

Végül elérkeztünk a Maroshoz, itt vége a falunak. De azért ez nem a falu vége. A falu vége ott volt, ahol bejöttünk - az elején - akkor talán nem is volt a falunak eleje... A falu most már az országutat is átlépte, nemcsak a vasutat. Ott a parton az a darab kopaszság, ahol három elárvult fa siratja a régi szép időket, berek volt, sűrű bozóttal, sok-sok égigérő öreg fával, ezer, meg ezer varjúfészekkel s milliónyi varjúval. Ez volt a mi strandunknak vetkező-öltözője. Ha a varjak nagyon károgtak, akkor hó esett. Azóta a szentpáliak bizonyára már nem is tudják előre, hogy mikor esik a hó...

Néha hidat is építettek a vízen át, jó erős, fából ácsolt hidat. De jött egy nagyobb áradás, s a hidat mindig elhordta. Úgy látszik, olyan itt a víz sodrása, hogy a híd nem maradhat meg. Megmaradt hát a komp és a csónak. De még hogy megmaradt! Sem a drótkötél, sem a komp, sem a csónak nem változott azóta semmit. Időtlen öreg mind a három. Itt fulladt bele a cigány Gyurika a Marosba. Három fiú indult el - a víz itt a legmélyebb - s ő volt a legkisebb. Elől a másik kettő, ő hátul. Aztán egyszer csak eltűnt a feje, csak a feltartott két keze látszott ki a vízből. Még mindig ment... Mire a társai hátranéztek, végleg eltűnt. Ezt akkor én is végignéztem, ezért láttam meg hirtelen most is a kis barna testet a csónakban... azzal keresték, és abba emelték bele. És most már vissza is fordulhatunk.

És az meg ott mi? Hát az a rét. Ott húzódik végig a kertek alatt. Oda öntött ki a Maros évenként átlagban kétszer, ősszel, meg tavasszal. A tavaszi nagy árvizet nem csinált. Az őszi áradás ott maradt télire is, ott fagyott meg és remekül lehetett csúszkálni rajta. Akkora jégpályát te még nem láttál. Ha

17