Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
a nagy felnőtt „hoppá"-t játszik, az ágyamra huppantott. Fölém hajolt, nézte az arcomat:- Miért fél? - Hiszen egészen reszket! Engem valóban a hideg borzongatott, szinte vacogott a fogam is. Talán a tudat alatti énem fújta a riadót az ellen, amiről én úgy képzeltem, hogy a tíz körmöm majd minden végső esetben segít?! Felemelt, vissza a székre, még egy keveset beszélgettünk, ha lehet, még kedvesebb volt, s azzal búcsúzott, hogy minden héten fog majd írni... S én hittem, hogy mindez csoda volt, valódi csoda, s maradt is... Déváról még írt egy lapot, és Szegedről is, mikor visszautazott. Akkor már én is írtam, s egyik levelembe szerelmes verset csúsztattam. Na, nem én írtam, Emi adta egyszer lemásolásra. (Neki szép emléke volt.) A válasz nagyon egyenes és tisztességes volt: Az egész látogatása azért volt, mert valamire én azt mondtam még Déván, hogy „nekem minden mindegy már". Szóval neki - finoman megmondva - egy kis vakációs kaland lett volna az egész, és majdnem bocsánatot kért érte. így tört össze az én karácsonyi csoda-hitem. A cserepeket nem próbáltam összeragasztani. Lehet, hogy van ilyen találkozás is, de ne próbáljam én a másét utánozni... S biztattam magam, sűrűn, hogy azért „Valaki" csak vár rám, de nem ment nagyon könnyen. Főleg, mert a levelezéseimet is leépítettem. Babóval már nem leveleztem, Sinka Jóskának is megírtam, hagyjuk abba, - nem akartam egy barátnak már többet adni magamból. Ő ugyan az egészet az én „mesémnek" vette, nem is hitte, és felajánlotta, ha úgy érzem, hogy szükségem van valaki segítségére, őt mindig kereshetem. J. Zolti karácsonyra papírból kivágott fenyőgallyacskát küldött gyertyács- kával, és úgy gügyögött, hogy nem lehetett válaszolni rá. Apámról semmi hír, Gizi Anyu is hallgat - hát ezek után le sem tagadhattam, hogy szomorú voltam. A tiszteletes időnként fürkészve nézett rám:- Gabi, maga megváltozott. Emi meg úgy próbált vigasztalni:- Gabit úgy sem venné el egy orvos. - Nem sértődtem meg. Ilyen esetről is tudtam, hiszen Lilly nénémnek azért szakadt meg egy orvossal a jegyessége, mert Apa nem akarta berendezni a rendelőjét... Na, meg Emitől is hallottam, hogy az esperes egy kis rokonát szánta Bandinak, egy szegény kis fényképész lányt, de hát az nem való volt Bandihoz. Bandi nem anyagias, de igényli a szép lakást, a rendezett körülményeket. El tudnám-e képzelni Bandit, hogy Csöpivel az üres konyha padlóján guggolva petróleumfőzőn ebédet főz?! (Nem, azt tényleg nem tudtam volna elképzelni, bár Csöpiből is hamarosan papné, majd meg esperesné lett!) Talán hallgatagabb is lettem, de az esti römizéseket is untam már. Szerettem volna valami mást, valami tartalmasabbat, mondjuk olvasni... Elolvastam hát az Emi három könyvét, a tiszteletes Shakespeare sorozatát, meg 177
