Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban

Minek is lett volna? Oltszemen az emberek leginkább pénz nélkül éltek. De pap bácsi, aki akkor a szövetkezetnek igazgatója is volt, kiötlötte, hogy onnan fog számomra kölcsönt kérni, majd az első hónapi fizetésemből megküldöm.

Ezen hát túl voltam, maradt a ruha kérdése. Kiraktuk mamival a kacajaimat az asztalra, díványra. Nem mondom, siralmas látvány volt, de ebből a siralomból ki kellett hozni annyit, amiben útra kelhetek.

Külön raktuk a „nagy jelenéshez" valókat. Volt egy használható sötétkék svájci sapkám, egy pár - még hetedikes koromban óraadásból szerzett - lakkdíszítésű, fekete antilop cipőm, s az intézeti fehér cérnakesztyűm, meg egy fehér blúzom. A hozzávaló hólos sötétkék szoknya már rövid volt. Abból kellett egy divatos, hosszabbat varázsolni, ami csak úgy sikerült, hogy simára vasalva keresztbe újat szabtunk belőle. De kabát is kellett volna, hiszen már szeptember volt, s a régi barna kosztümöm fakó és ócska volt. Mami Cserginétől egyszer megkapta a mamája plüss, fekete perzsa galléros rövid kabátját. Mamira szűk volt, de nekem kapóra jött, mert éppen divatos volt az ilyen anyagból készült, derékig érő kabátka. Nekiestünk ketten átszabni, s végül egészen tűrhetőre sikerült.

Az egyéb, még éppen viselhető himmi-hummi, fehérnemű jól belefért a Küküllő-menti fűzfavesszőből font utazókosaramba, amit el is bírtam, s ami még most is viselte a pirossal ráfestett 244-es intézeti számomat. Az ágyneműt majd postán küldi utánam Mami.

Este, kilenckor kellett indulnom, hogy másnap délután, még világosban érkezhessek meg az ismeretlen helyre. Az öcsém, aki ekkor már Szentgyörgyre hányódott, olyan félig inas, félig segéd minőségben dolgozott, valamit keresett is, és moziba is eljárt, most éppen hazalátogatott. Meg is jegyezte: olyan vagy, mint egy filmszínésznő, mint Miss Európa. (Az akkori Miss Európa egy lengyel leányzó volt, olyan nagy szenzáció, hogy még Oltszemre is jutott a fényképéből.) Majdnem elbőgtem magam, annyira éreztem egyszerre a svájci sapkás, cérnakesztyűs eleganciám súlyát. De már erre sem volt idő, az állomás három kilométerre volt, s Miss Európának indulni kellett.

160