Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban
hideg, fűtetlen szobában, oly elhagyottan, amilyen még csak akkor voltam, amikor meghalt az édesanyám. De szemrehányást ezért nem tehetek senkinek, hiszen senki sem kényszerített ebbe a helyzetbe, csak önmagam. De ilyen a természetem. Nem tudok egy helyben tétlenül, munka nélkül vegetálni, nekem harc, nékem küzdelem kell, nekem rohannom kell az élet forgatagában addig, amíg a végére pontot tesz a halál. Csak éppen ez a tél, ez a keserű pohár, amit - szeretném - ha már elmúlna tőlem, a többi aztán menni fog, már nem félek, mert megsegít az Isten. És többet ne írd úgy alá, hogy „a te rossz kislányod", a legjobb kislány vagy a világon, akit én erősen, forrón szeretek. Isten veled, ölel, csókol: Apuka A címem még ugyanaz V.G. Kistarcsa Sokszor, nagyon sokszor elolvastam ezt a levelet még később is. Amolyan testamentum-féle lett belőle, főleg, hogy több levelet Apámtól nem kaptam. De ezután a Babóval való kapcsolatom is megpecsételődött, leírásra került. Ez a levél éppen csak áldását adta arra a még meg ne fogalmazott valamire, ami már bennem is megérett. Babót én Ferenccé nevelni soha nem fogom, ezt már egészen pontosan tudtam, s azt is, hogy Babó sokkal inkább az anyja fia, mint az apjáé. Végül is nem lett belőle látványos „add vissza a babaruhát", még vagy két évig írogattunk egymásnak, aztán egyszer minden elmúlt, mert szálltak az évek... A karácsonyi szünet másképp is hangulatosabb volt, mint remélni mertem. Signorina Bertoli egyre gyakrabban jött ki hozzánk pár kedves szóra, aztán olasz órákat kezdett kettőnknek adni. Nekem meg valami kézimunkát hozott, ha megcsinálnám - mondta szinte mentegetőzve - megfizetné. Domni§oara Dina szánkókirándulásra vitt Pre-Dealra a rokonaihoz, ahol igen szívélyesen fogadtak, dulceatával és csokoládés kaláccsal kínáltak. A vidék oly békés, olyan csodálatosan szép volt! Különösen hazafele az alkonyodé ég váltakozó színeibe belerobbanó városi villanyfények, mintha sokezer csillag született volna egyszerre... Lizikával, az egyetlen kintlakó évfolyamtársunkkal is voltunk egy szánkókiránduláson a Drazsnán, a vásárban. Zina jó barátnője volt Lizikának, s Lizika kettőnket hívott el. A papája bojár volt, amolyan román földbirtokos. A szánkó előállt. Egylovas kicsi szán, a bakon a kocsis, hátul két személy, Lizika, meg a mamája bundába csomagolva. Én csak néztem... És mi? Talán egy másik hasonló fogat... Ó, nem! A szánkó hátulján széles deszka alul, arra fel lehet állni, a háttámlán jó fogás esik - és kész. Zina már fel is állt nevetve... 151
