Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban
Egy év Välenii de Munteban Reggel 5 óra. A ploje§ti állomás várótermében vékony, a novemberi időhöz egyáltalán nem illő kosztümömben úgy dideregtem, mint egy fészkéből kiesett verébfióka. Minden ajtónyitásra nehéz olajszag tódult a váróterembe. Nagy, olajfűtéses mozdonyok dübörögtek, egyik vonat a másik után zakatolt el. A fejemben meg gondolatok zakatoltak, kergették egymást állomás nélkül, megállás nélkül. Egy fiúval utaztam. Azt láttam most magam előtt. Tanító volt az apja, ő géplakatos segéd. Ment Bukarestbe, ott jól lehet keresni. Megtanul románul, itthon jobban boldogul majd:- Ugye visszajön, nem marad ott? - kérdeztem ijedten.- Vissza, természetesen vissza - zsongott a fejemben... Ez sem lesz román, nem, nem mindenki lesz román... S miért ne? Nem jobb lett volna mégis férjhez menni? Egy magyarral több, vagy kevesebb, mit számít az? Jobban mondva kinek számít? Kinek fáj? Állást nem adtak, pedig megírtam a kérvényemben, hogy az számomra életszükséglet... Igen, csak az a baj, hogy okkal, ok nélkül igen sokan tudnak sírni, s nehéz a sok SOS közül kiválasztani az igazit. A képzőben is egyik pap-gyerek osztálytársam mindig kedvezményért kunyerált. Kérvényezett, s ha valamit kapott, az sem volt elég. Még több kellett volna, mert otthon éppen megdöglött egy csikójuk. Pedig olyan szép csikó volt! Egyik új ruhát a másik után kapták - négy lány volt a családban, közülük kettő a képzőben - s nem fogytak ki a dicsekvésből, hogy mennyit örököltek a nagymamától, s most már hány hold jut egyikre- egyikre... És hát mennyi lány megy ma románhoz, meg sem lehetne számolni. S azokkal sem törődik senki. Néha egy-egy vén, csúnya leányszövetségi kiküldöttel próbálnak a lányok lelkére beszélni... S természetes, hogy semmit, de semmit nem ér... Akkor aztán azt mondják, hadd vesszen a férgese! Vajon mind „férges" az a sok lány? A házasságban rendesen jól beválnak... Miért ne lehettem volna én is „férges", ha úgy könnyebb, nyugodtabb, békességesebb az élet? Vagy az igazi nagy hiba, nagy baj másutt van? Egyetlen oka mindennek, hogy mi kisebbségben vagyunk? A magyar családok zöme szegény. A lányok közül kevés tanul. Sok-sok vidéki, középosztálybeli család lánygyermeke marad otthon hat-hét elemivel, mert taníttatásra nem telik. Inkább a fiúknak jusson. A fiúk aztán vagy nem jutnak álláshoz, s nem tudnak házasodni, vagy ha már tanultak, nem elégíti ki az igényeiket egy, csak elemit végzett lány. A lányok meg csak szeretnének férjhez menni... Jön egy csendőr-őrmester, egy tanító, egy jegyző-segéd, városon meg a katonatisztek. Magyar lánynak elég kaució az, hogy magyar... Hát baj az, így is, úgy is... Na, mindegy, én a 131
