„Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”. Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei cigányság történetének forrásaiból 1951-1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 40. (Nyíregyháza-Gödöllő, 2010)

Bevezetés

Tekintet nélkül arra, hogy azok cigányok-e, avagy nem. Persze a lopás, csalás lejtőjére csúszott emberekről sem mondunk le, bízunk átnevelhetőségükben. Büntető intézeteink munkája éppen erre irányul. Tehát ha kijelentjük, hogy a becsületes emberekkel haladunk együtt, ez nem jelenthet valamiféle faji megkülönböztetést, csupán arra szolgál, hogy ne essünk olyan általánosításba, amely félreértésre adhat okot.

Mindezekből nyilvánvaló tehát, hogy P. G. elvtársnak esze ágában sem volt szembehelyezkedni a megyei tanács végrehajtó bizottságának nagyon helyes határozatával, esze ágában sem volt arra „válaszul” megírni a vitatott cikket. És kézenfekvő az is, hogy nem valamiféle nacionalista hangulatkeltés szándéka vezette. Véleményünk szerint kár volt egy kommunista újságíró botlását dr. Endre László sovinizmusával egy kalap alá venni.

Fekszi elvtárs válaszcikkében ugyancsak elmondja azt, hogy a vétkes cigányokat szigorúan meg kell büntetni, ugyanúgy, miként a nem cigányokat. Mégis többször visszatér írása során a fő gondolatra, hogy együtt az egész cigánysággal. Feltesszük a kérdést: miért kell hát akkor Porcsalmán, Kántorjánosiban, stb. külön cigányosztályokat létrehozni az iskolákban? Miért nem járhatnak a cigánygyerekek együtt a nem cigányokkal? Nyilvánvalóan azért, mert ezek a cigánygyerekek túlkorosak és furcsa lenne, ha mondjuk egy 12 éves cigánygyerek (nem azért, mert cigány!) egy osztályban járna mondjuk egy hatéves gyerekkel (még akkor is, ha az a hatéves történetesen cigány). Vagy ha nem így van, ha a cigánygyerekek nem túlkorosak, akkor miért kellenek külön cigányosztályok?! Vagy talán mégis van valamiféle osztályozás?! A különválasztás végeredményben mégiscsak megkülönböztetés, mert azzal jár, hogy lemondunk a cigány és a magyar gyerekek közös nevelésével járó gondok megoldásáról. Például: lemondunk a cigány és az úgynevezett magyar gyerekek közös tanulásával felmerülő ellentétek azonnali kigyomlálásáról, lemondunk az azonos képességek biztosításának lehetőségéről.

Végezetül: nem merjük azt hinni, hogy egyes vezető elvtársak P. G.-nak, vagy a szerkesztőség más munkatársainak tudnák be például azt, hogy X, vagy Y helyen nem adtak telket az igénylő cigány-családoknak. Annak dacára, hogy munkánkban fordulnak elő jócskán hibák és fogyatékosságok, a szerkesztőségi kollektívát - beleértve P. G. elvtársat is - az ügy szeretete jellemzi és az a szándék vezérli, hogy egyre szebb életet formáljon magának népünk, beleértve abba a cigány népcsoportot is.

Egyetértünk azzal, hogy a cigányság problémáinak megoldása: sok év programja. Az is helyes dolog, hogy a cigányságot nemcsak kívülről akarjuk felemelni, hanem elsősorban segítjük őket úgy is, hogy maguk emelkedjenek. Ebben a munkában lesznek még vitás kérdéseink. Mert a fődolog sok apró, ügyes megoldást kíván tőlünk. Még olyanokat is, amelyek látszólag nem szimpatikusak mindenkinek. Viszont a siker csakis egyféleképpen koronázhatja közös erőfeszítésünket: ha félretesszük az elfogultságot, akár a fel- emelkedő cigányokról, akár a cigánykérdést megoldani igyekvő alsó és felső vezetőkről, vagy nem vezetőkről esetleg vitázó cikkek szerzőiről van szó.

253