Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)

Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656)

94 Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656) Az melly szőlőket szegény Doczi Ferenc ősöm az Panka szerrel együtt acquirált volt, ezek: az Panka szőlő, az nagyubbik Betszke, ismét az Dants szőlő. Mivel az Golopi szőlőhegyek csak mind az A1 Golopi határban vágynak, rendben azokról is akarok írnom, kiknek állapatjok, situsok is imígy van: Az belső oldalon az nagy oldal szőlő minden ültetésivel együtt aviticum. Ez mellett van Somodi Ferenc szőleje féle, ki deficiálván és az szőlő atyafiaira maradván, azoktul cseréltem meg örökössön, adván érette az Kis Golopi181 szőlőt, és melléje florenos 6. Az Szabó szőlő Némethi Christophé féle osztályba jutott, de az felin való ültetést erdőből magam éppítettem. Az egész nagy szél, kis oldal szőlőnek az feli az Boza Pálétól az Nagy Gábor szőlejéig mind édes Anyám erdőből csináltatta, ültetés szőlő, örökös, de az ültetések alja illyen szőlőkből áll. Mindjárt az Búza Pálé mellett délről Némethi Christophtul maradt. Emellett Kotsis Mihály Panka szerből álló jobbágy szőleje féle, ki déficiálván, úgy szállott szegény Doczi Ferencre, s az után én réám, unokájára örökössön. Emellett mindjárt délről sze­gény Doczi Uramtól maradt szőlő, kit szegény Szentivány szeresi Nagy András nevű embertől vött volt per florenos 60 örök árron. Emellett mégis egy mesdén vagyon délről Somodi Márton jobbágyomé féle szőlő, kit az maradékitól én cseréltem meg 50 forint mellé adással. Adván az György Deák kissebbik szőleje félét érette cserében örököskép­pen, ez is örököm. Ittem: ezen Somodi Márton szőlejének egy részit az maradéki vetet­ték volt zálagban idegennek in floreras 12, kiből őket kivetvén emehhez foglaltam, bírom örökösön, ez is Panka szerhez való. Ittem mégis emellett vagyon ezen szőlőhöz tartozó kis darab szőlőcske, Somodi Ferencé féle, Panka szeresi, kit ezen jobbágy adott volt el az ipának Tállyára in florenis 24, kit édes Anyám kivetvén belőlle, emez másik szőlőhöz foglalta, s így bírom. Ittem vagyon mégis ezen szőlőcske mellett délről leg- szélben, Némethi Christophtul maradt, ezekből áll az kis oldal szőlőmnek az alja egész mind az felin, ültetésin kívül az belső oldalon. Következik az külső szőlőknek rendi és állapatja. Az Nagy Gasot az mi illeti: Ennek az alját éppen mind gazbul irtatta s csináltatta szegény Atyám Uram és édes Anyám. Az mi pedig az régi derekát illeti ezen szőlőnek: az mostani északról való mesdéje mellett való darabját szegény Atyám Uram cserélte Búza Györgytől. Ittem ezennel egy mesdén lévő meg más darabját cserélte Szakáts Mártontól, az Károly Mihály belső oldalon levő szőleje mellett északról lévő szőlőn, adván melléje florenos 40. A több része és dereka pedig egész az Tar szőlő mesdéjéig ősről álló szőlőm, örökös. Ezzel egy mesdén az nagy Tarsagh szőlő így vagyon: Mindjárt az Gasoval egy mes­dén vött szegény Doczi Uram ezen Tar szőlőhöz egy szőlőt, egy Zákány Mihály nevű nemesembertől per florenos 150. Ezen mellett délről vött más darabot egy Monaki szerből való jobbágy embertől, Nagy Györgytől ugyan szegény Dotszi Uram f. 100. Ezen mellett délről vött mégis Ondi emberektől, Tar Mihály atyafiaitól szegény Dotszi Uram egy darabot per florenos 200. Ezen mellett délről szinte az út mentiben, ki most is szély délről az Tar szőlőnek, cserélte szegény Dotszi Uram magától Tar Mihálytól az Székely szőlőn, kit most is 181 A szó utolsó két betűje (pi) igen elhalványodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom