Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)
Szirácsik Éva: Egy XVII. századi köznemes birtokai és birtokszemlélete
Ibrányi Ferenc birtokai 23 Az Ibrányi-birtokot nagyban jellemezhette a terület adottságainak megfelelően az uradalmi vízhasználat. Az ibrányi gyalom hal árának fele a földesúré, fele a halászoké volt, a gyalomhálót pedig közösen vették meg.13 A legjelentősebb halászóhely a Szárd volt; az itt horogra akadt halnak vagy árának a fele, míg a Szárdon kívül fogottaknak csak a harmada lett a földesúré. Eszláron és Lökön a kecsege fogására alkalmas partrészeket nyíllal osztották fel a földesurak egymás között. Lökön, ami nem kellett a földesúrnak, az a parasztoké lehetett, s itt a lesőhálót tartották a leghasznosabbnak. A halászok halat és rákot hordtak a földesúri asztalra Gömör városban Wesselényi idejében, amire Ibrányi is igényt tartott. Aranyos, Kopócsapáti, Gyüre, Kisvarsány, Paszab halászó vizei jók voltak, de meglepő módon nem szabályozták az onnan járó földesúri bevételeket. Talán csak a földesúrnak és udvartartásának szükségleteit kívánták biztosítani?14 Meglehetősen fontosnak tarthatjuk az uradalmi erdők hasznosítását, hiszen a makkos erdőkbe sertéseket hajtottak, s az épületnek való fa jelentősége is kitűnik az urbáriumból, de Ibrányi tűzifáról külön nem emlékezett meg. A makkos erdők közül többet is említ Halász, Laskod területén és Magy pusztán, ahol hangsúlyozza is, hogy „makkos erdeje derekas, igen nagy és jó”. Tiszaadonyról is hasonlóan fogalmaz: „ derekas, hatalmas makktermő erdeje vagyon, kinek ott az környékben mássa nincsen", de Jákónál is kiemeli, hogy „jó makkos erdei, jó mogyorós abroncsossa” van. Makkoltatásra alkalmas erdőt említ még Petneházán, Kántorjánosiban, Bag pusztán, Abaháza, Kerektó és Eszenke puszták esetében, továbbá Nagycigánd, Kiscigánd, Gadna és Gömör város határában. A pazonyi erdőről megjegyzi, hogy az ibrányi kastély palánkjának fonásához, valamint a „szállások épületire hasznos vessző... termene rajta". A halászi erdőt is az ibrányi kastélyhoz szükséges épületfa miatt tartja fölöttébb hasznosnak. A golopi kastély szükségletei miatt szerzett meg Ibrányi Ferenc 1656-ban egy gadnai telket, mert szerinte „Gádnának igen jó makkos és épületre való erdeje vagyon, mind gerendáknak s mind palánk fáknak való", s szemléletesen teszi még hozzá: „Mint az nyíl, ollyan szép, egyenes, fiatalos tölgyfa terem rajta." (Itt egyúttal az is tetten érhető, hogy egyetlen zálogjogon bírt telek megszerzésénél mi volt a fő motiváció: a részbirtok itt nem önmagában képviselt értéket, hanem a közösségi erdőhasználathoz való jogosítvány megszerzése okán.) A laskodi, kiscigándi erdőből is jó épületfát lehetett kitermelni. A birtok részletes ismertetése során nem feledkezett el a földesúri lakóépületek, majorsághoz tartozó építmények felsorolásáról sem, hiszen nem csupán a parasztság telkeit vette számba, hanem azokat is, ahol a mindenkori birtokos épületei álltak. Rusz- kán volt Golopy Gáspár udvarháza, de „elpusztulván azután, csak sellyér ember lakta mindenkor”, ottani telken volt Dóczy Ferenc háza is. Ibrányi Ferenc apja telket cserélt 13 A Rétközben a halakat tavasszal és ősszel horoggal, nyáron tapogatóval és versehálóval, nyáron és télen véterrel, jég alatt gyalommal fogták. ívás és árvíz idején szigonyt is használtak. A halászat legelterjedtebb és legeredményesebb módja a gyalmolás volt, gyalomhálóval egész évben halásztak tiszta vizű tavakon. Tanyát húztak vele, egy tanya ISO lépés volt. (Réfi Oszkó, 1997. 56.) A gyalom hosszú kerítőháló, melynek közepe zsákszerűén kicsúcsosodik, a befogott halak abban gyűlnek össze, a háló kezelésére és kihúzására több emberre van szükség. (Nagy R, 1987. 66.) 14 A halászati jog szempontjából a vizek három osztályát különböztették meg a korabeli Magyarországon. Az elsőrangú vizek, a legértékesebb hal- és vizafogó helyek egy része független volt a parti birtokosoktól, másik részét ellenben a földesúr tilosaiként tartották számon, s azokon a helyeken a halász az ő számára foghatta ki a halakat. A jobbágyok halászták viszont a másodrangú vizeket, de a kifogott hal egy része a földesurat illette. A harmadrangú vizek halászatába a földesúr nem szólt bele. (AndrAsfalvy, 1973. 25.)
