Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)

hogy Politot támogassák, aki pedig már 1848-ban mint a szerb lázadók vezetője szerepelt, ami nagy megdöbbenést okozott országszerte. * Május 3-án éjjel erős fagyás volt, mely különösen a szőlőkben rendkívüli károkat idézett elő. Kisebb mértékben a gyümölcsöket is sújtotta, és mint a lapokból látható, a csapás országosnak tekinthető. Sőt még a korai rozsvetésekben is tetemes károk mutatkoztak. Annyival inkább, mivel a vetések a hetek óta tartó száraz és hideg szelek miatt igen rossz állapotban vannak. Szóval még a tavalyinál is rosszabb időknek nézhetünk elébe. * Május 12-én megyei közgyűlés volt Nyíregyházán, melyen a kormánypárt részéről Jármy 91 András indítványozta, hogy a közgyűlés Tisza István miniszterelnöknek a románokkal folytatott tárgyalásokból kifolyólag bizalmat szavazzon meg. Mely indítvány ellen Mes- kó László, Mezőssy Béla, Kállay András a kormánypárt zavaró közbekiáltásai között nyomatékos szónoklatokat tartottak, de sikertelenül, mivel az elsők országos képviselők lévén, e kormánypárt részéről utasítottak, hogy azokat az országházban kellett volna el- mondaniok. Szavazásra kerülvén a kérdés, hát bizony a híres ellenzék megyénél a kor­mánypárt nagy többséggel szavazta meg a bizalmat, minthogy valamennyi zsidó, minden vallásbeli papok, jegyzők és tisztviselők az államosítástól tartva a kormánypárttal sza­vaztak! * A hó további napjaiban egész június 8-ig - Medárd napjáig - folytonos száraz időjárás volt, mely napon erős zivataros időjárás állott be, és szakadatlanul tartott folyó június 28-ig, amely napon bekövetkezett holdváltozással az esőzésre meleg nyári idő állott elő. Reményelhetőleg a beállott aratási időn át is tart, minthogy az újhold 3-4. napjaira jött az időjárás jóra fordulása, igazolandja a régi közmondást, hogy „tertia quartalis, érit totalunatio talis”[a harmadik negyed, a következő a telehold lesz], * Ez idő alatt családunkban annyi változás történt, hogy május 23-án Gönczy Márta uno­kámnak egy egészséges kisfia született, és az én második nevemre, Pálra, apai nagyatyjáéra Ferencnek kereszteltetett, s így ez második dédunokám. Fiam, Krasznay Sándor nejével és Jolán leányával sógorának, Szikszay Andrásnak, belügyminiszteri segédtitkámak Benedek Erzsébetteli esküvőjére Szóvátára jártak május 20-23-ig. Addig a többi pulyák [!] nálunk mulattak. * Laskay Bandi unokámnak Mándokon június 7-én tartott halászati kirándulás alkalmával - menés közben - egy gödörbe jutván a jobb lába, bokában eltört, s most gipszbe helyezett lábbal fekszik. Bal lába már serdülő korában tört el alszárban, amelyre azóta sántított is. Állapota elég javulást mutat. * Én magam május 30-án a kertben a virágokat babrálván, jobb kéz mutató ujjamat egy rózsatövis megszúrta, amiből egy veszélyes daganat fejlődött, melyet június 3-án Polacsek járási orvos kivágott, és azóta folytonosan gyógykezel. Most már közelít a gyógyuláshoz. * Az országgyűlés naponként tárgyalja a jövő évi költségvetéseket anélkül, hogy az ellenzék abban tényleges részt venne. Időnként bemennek az ülésre, de csak azért, hogy kijelentsék, 374

Next

/
Oldalképek
Tartalom