Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)

kötelességük teljesítésétől visszahúzódnak? Szökött cselédnek nincsen bére! Legújabban Andrássy Gyula gróf elnöksége alatt egy új párt alakult, és bár kijelenti, hogy a Deák Ferenc által eszközlött 67-es alkotmányt vallják elvükül, tehát a kormánypárttal egy elvet követnek, mindemellett kijelentették, hogy ők ellenzékiek, de csakis Tiszával szemben, őtet kívánnák megbuktatni, és maguk a helyére ülni. El is mentek az országgyűlésre, és ott Andrássy a kormányellenes programját elmondván a miniszterelnök válaszát be nem várva tömegestül eltávozott. Mindezek a dolgok még jobban megerősítettek abbeli elhatározásomban, hogy a most már négyféle ellenzéki pártok egyikéhez sem tartozom, hanem maradok pártonkívüli 48-as függetlenségi továbbra is, és mint ilyen, a folyó hó 22-én tartott installációján Ujfalussy Dezső új főispánnak sem jelentem meg. Különben is már ezt a gyakori főispán változást az országra nézve súlyos terheltetést előidéző eset­nek tartom. Hiszen ma már Szabolcs megyében három nyugalmazott főispán élvezi a gazdag főispáni nyugdíjat. Ez is elég teher a már különben is óriási adózás alatt nyögő földbirtokosság nyakán. * Az időjárás teljesen epochálissá [nagy jelentőségűvé] alakult. Amilyen folytonos esőzé­sek, mondhatni felhőszakadások uralkodtak augusztus hó közepéig, azóta éppen olyan száraz idők vannak mai napig. Ti. november közepéig még csak hírét sem hallottuk az esőnek, de hát az sem sokat javított szomorú helyzetünkön. Tavaszi veteményeinket si­került ugyan betakarítanunk, azonban még az esőzés előtt feltekert széna s egyéb nemű takarmányunk boglyái kazal számra ott úsznak az esőzések folytán meggyűlt áradatban hozzáférhetetlenül, közvetlen a kertjeink alatt. Kertjeink veteményeit a község belterületén három ágban haladva lévő déli vizek lefolyása megsemmisítette, mivel azok lefolyását az eleibök épített Délvíz-gyűjtő főcsatorna töltései akadályozzák, mely csatorna mederfenék mélysége pedig a Kemecse és környéke laposainak földszintjénél fösvénykedésből az épí­tésnél magasabban hagyatván meg, oda be nem folyhat, hanem azt ilyenekben köteles a társulat megfelelő szivattyúzással levezetni. Amit azonban a társulat igazgatósága több­szöri sürgetésünk dacára a művelet költséges volta miatt eszközölni elmulasztotta, ami által Kemecse községét Velencéhez tette hasonlóvá. Mely törvénybe ütköző mulasztás orvoslása céljából kényteleníttettünk ügyeinket hírlapilag nyilvánosságra hozni addig is, míg a társulat által az 1871. LXXIX. te. foglalt kötelezettségük megszegéséből származó károsodásunkért a társulat ellen kártérítési keresetet indítanánk. * Az országgyűlésen még mindég az előbbi módon folynak a tanácskozások, azzal a kü­lönbséggel, hogy most már időnként megjelennek az ellenzékiek, de csak avégett, hogy kijelenthessék, hogy ők a tanácskozásban részt nem vesznek. Egyedül azért jöttek, hogy kijelentsék, hogy bármit végeznek az országgyűlésen az ő jelenlétük nélkül, azt törvényesnek el nem ismerik, az ellen óvást tesznek, és azzal felszedelőzködnek és tö­megesen otthagyják az ülést. A bent maradt kormánypárt pedig tovább folytatván a ta­nácskozást, nyugodt megfontolással hozzák meg a legfontosabb törvényeket, úgymint az új szabályrendeleteket, sajtó-rendszabályozás, tengerészeti hadi költségeket, katonai létszámemelést, két éves tényleges szolgálatot sat, és azokat - a király által szentesítvén - eltörölhetetlenül törvénnyé alkotják, és haladéktalanul életbe léptetik. Amit az ellenzék a klubokban henyélve vesz tudomásul, és azt affektálja [színleli], hogy azzal menti meg a hazát. És azt fennen hirdeti, nem veszi észre, hogy emiatt napról napra népszerűtlenebbé válik, mit szemmel láthatólag bizonyít az utóbbi napokban lefolyt megyebizottmányi és 369

Next

/
Oldalképek
Tartalom