Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
megtartani szokott temetői ünnepély megtartását megakadályozta. Sőt, maga az egyházi szertartás sem sikerült. A vihar a lámpákat eloltotta, a zászlókat vivőik kezeiből kicsavarta, s így a gyászmenet visszavonult a templomba, és ott rótta le kegyeleti adóját elhunyt kedveltjeik iránt. Mi pedig lakásunk ablakaiban égettük el a sírok díszítésére beszerzett világító lámpáinkat s gyertyáinkat, a koszorúkat még a délutáni órákban elhelyezvén a síremlékekre. Igazán ez az év időjárása a lehető legállhatatlanabbnak bizonyul, nem emlékezve, hogy valaha ezen napon oly ocsmány zivatar lett volna, amilyen ez a mostani volt. Még esőre sem emlékezem halottak estéjén. Mindég nyugodt, csendes időjárás szolgál e kegyelet napjára. * Még október 28-án kaptam Borbély Gáspár sógorom levelét, melyhez csatolva küldi Laskay Sándor unokámnak hozzá érkezett levelét, melyben előadja, hogy az ellene már egy év óta folyamatba volt vizsgálat nyomán a katonai becsületbíróság által főhadnagyi rangjától megfosztatott, és a katonai szolgálattól elutasíttatott még ezen évi augusztus 25-én. Azóta már fizetést nem kap, hanem öltönyei s egyéb katonai felszerelvényei eladogatásából tengeti magát. Sőt azt hazudj a levelében, hogy erről engem hat héttel ezelőtt értesített, holott nekem amióta múlt évben innét ezredéhez visszament, soha egy betűt sem írt. Még amidőn folyó év április 29-én a reménybeli öröksége utolsó részletét Mariska (Mezeyné) leányom részéről 350 koronákban neki elküldöttem, arra sem válaszolt, hogy megkapta-e vagy nem? Kéri említett levelében sógoromat, hogy eszközöljön tőlem nehány forintnyi segedelmet, amivel Csíkszeredáról kimozdulhasson, és Pestre mehessen, ahol reménye lehet valami állást kaphatni, amiből megélhessen. Én rögtön küldtem neki 120 koronát, és egyszersmind tanácsoltam, hogy próbálja meg ott közelibe, Marosvásárhelyen, hol pár ismerőse is van - éspedig befolyásos emberek -, ideiglenes állást szerezni, míg valami biztosabb akad. De egyszersmind utasítottam, hogy postafordultával írja meg nekem körülményesen elítéltetése okait, küldje meg a fegyelmi határozat másolatát, hátha még lehetne rajta segíteni, mihez annyival inkább lehetne reményünk, mivel Bolgár Ferenc honvédelmi államtitkár nekem is jó ismerősöm, Mezeyékkel pedig legintimebb viszonyban van családostul. Tomócon van nyaralójuk, és családja többnyire ott lakik. Mariskáékkal nap-nap mellett együtt vannak. Egy ilyen sokat tehet sat. Dehát aki még mai napig sem válaszolt, az nem más, mint az a nyomorult bitang. Még azt sem írja meg, hogy megkapta-e a pénzt. Pedig már ma két hete, hogy elküldöttem. Hát úgy látszik, hogy veszve van. Bár mégegyszer lőné meg magát, legalább nem maradna gyalázatjára családomnak. Hisz elébb-utóbb úgyis az lesz a vége. Dolgozni úgysem szeret, anélkül pedig nem élhet meg. * Az október hó 13-án tartott megyei közgyűlés alkalmával a nyírbátori főszolgabírói állomásra Simák János és Olchváry Pál között lefolyt szavazásból kifolyólag a nagy többséggel megválasztott Simák Jánost a bátoriak még azon nap - esteli vonata érkezésinél - a vasúti 36 állomásnál fáklyákkal és zajos ovatiókkal fogadták, és estére tiszteletére pár száz terítékű bankettet rendeztek. Ezt megirigyelvén a kisvárdiak, az oda megválasztott Okolicsányi Dezsőt még nagyobb triumfussal [diadalmenettel] fogadták november 8-án, és 88 kocsival vonulván be a déli vonatról, 300 terítékű díszebéddel várták. Dehát Kemecse sem maradt el. Már október 5-én Okolicsányitól búcsúlakomával vált meg, Mezőssyt pedig 18-án örömünnepéllyel tisztelte meg, és formaliter installálta [formálisan beiktatta]. Úgy előbbi, mint utóbbi alkalommal szakadatlanul folytak az alkalmi felköszöntők. Az előbbinél én is részesültem ovatióban [üdvözlésben]. A búcsúzó Okolicsányi ugyanis egyik jól sikerült 303
