Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között

gyermekeit, unokáit az örökösödés terén hátrány érje a Fehérgyarmaton szolgáló két plébános pontatlansága, feledékenysége vagy éppen italozó kedve miatt.

A keresztelési okmányok „elírásánál” a naplóíró sorsát mélyebben érintette az az ellentmondás, ami abból fakadt, hogy mind Szatmár, mind Szabolcs megye középbirtokos nemessége többségében a református hitet, és az ezzel harmonizáló közéleti elveket követte. Hátrányt éppen nem jelentett, de a Felső-Tisza-vidék nemesi honoráciorai között mindenképpen másságnak számított, hogy az elemi népiskola Kemecsén végzett pár esztendejét követően a szülei nem Debrecenbe, nem is Sárospatakra vagy Eperjesre adták gimnáziumi tanulmányokat folytatni, hanem Nagykárolyba, Máriapócsra, Lőcsére, Szatmárra felváltva íratták be. A teológiát pedig Hám János szárnyai alatt Szatmáron kezdte, majd az apja halála után Egerben folytatott jogi tanulmányokat a katolikus jogakadémián.

Saját bevallása szerint sem volt eminens diák. A szülei — főleg apja — elvárásánál egy-két rosszabb bizonyítvány emlékezetes büntetéseket vont maga után. A diákélet viszont tele volt huncutságokkal, kószálásokkal, diákcsínyekkel. Apja szándéka szerint Nagykárolyban a német, Lőcsén a német és „tót” nyelvben kellett volna elmélyülnie, de konyhai szintnél magasabbra egyik nyelvben sem vergődött. Naplójának feljegyzései arról árulkodnak, hogy a latinban sem szerzett a Ciceróéval versenyezni képes jártasságot és stíluskészséget.

Már itt érdemes megjegyezni, hogy apja bigott katolicizmusa, három fiának - Adám, Gábor és Péter — egyikéből papot nevelni akaró szándéka, s végül Adám és Gábor papi pályára való alkalmatlansága miatt ezt a sorsot Péterre testáló akarata ellenére, Krasznay Péter lojalitása nem hajlott a katolikus Habsburgokat feltétel nélkül szolgáló alázatosságra. Erdély közelségén és a történelmi hagyományokon túl ehhez az „Ugocsa non coronat!” mentalitáshoz köze volt annak is, hogy Szatmárban és Szabolcsban — a Károlyi grófok és a Szatmári püspökség ellenére — a két megye református középnemességének a mindenkori közhangulata és viszonyulása a Habsburg uralkodókhoz megszabta az itt élő katolikusoknak is a társadalmi kapcsolatrendszerét, és ezen keresztül a politikai beállítottságát is.

A fiatalos hév, a lelkesültség és a formálódó romantikus nemzettudat mellett a 1 6. század végétől a Debrecen és Zemplén felől érkező kálvinista Habsburg-ellenesség Szatmárban és Szabolcsban meggyökeresedett. Ez is befolyásolta Krasznay Pétert abban, hogy az 1 848 májusában a szervezés alatt álló 1 0. honvédzászlóaljba önként jelentkezzen. A baráti kapcsolatok és a lokális kötődés lehetett az oka, hogy ehhez a zászlóaljhoz kérte magát. Ez, majd Budavár bevételét követően a Rakovszky Sámuel őrnaggyal való találkozása, és hadnaggyá való kinevezése a - szintén szabolcsi legénységű — 48-as honvédzászlóaljhoz volt Krasznay Péter életének legmaradandóbb és legmagasztosabb élménye.

Úgy tűnik - legalábbis Krasznay Péter élete és politikai morálja ezt bizonyítják —, hogy a 19. században Zemplénben, Ugocsában, Ungban, Szabolcsban és Szatmárban, a Felső-Tisza-vidék vármegyéiben megfért egymás mellett a katolicizmus és a nemzeti függetlenség álmával ölelkező, Habsburg-ellenes cselekvő hazafiság. Legalábbis az itteni kálvinista középbirtokos és köznemesi légkörben Krasznay Péter úgy szocializálódott, hogy meghasonlás és megalkuvás nélkül tudta vállalni a függetlenség eszméit. Erre predesztinálta őt életstílusa, jelleme és környezetének értékrendje.

Amíg apja élt — 1 846-ban hunyt el —, anyagi erején felül is, iskoláról iskolára adva szorgalmazta fiai képzését. Krasznay Péternek azonban csak mértékkel volt kedve az iskolai stúdiumokhoz. Egy ajándékba kapott ábécés könyvből ugyan már hatéves kora

14