Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
tisztességesen megélhetnek anélkül, hogy a takarékpénztárban elhelyezett 2000 forint kamatait igénybe vennék. Az jó lesz akkor, ha valamelyik leánynak szerencséje akad, kiházasítási költségre. Arra is volt egy kevés megtakarított pénzecskéjük, hogy a meg- haltnak sírját csinos ráccsal körülkeríttetvén, arra egy szép, fekete márványsíremléket emeltettek. Ilka leányom 1854-ben születvén, férje halálakor 44 éves volt. Házasságuk 27. évében maradt özvegyen. Szegény Katits meglehetős állhatatlan természetű volt. Szerette lakását, hivatalos állását gyakran változtatni. De hivatalában a pedánsságig pontos és kiválóan szakképzett volt. Nőjét, családját bálványozásig szerette, s így majdnem 27 éves házasságuk napjait elég boldogan töltötték. Halála után családja visszament Kikindára, de már akkor tervben volt, hogy Debrecenbe helyeztetik magukat által, ami csakugyan még azon évben nem sikerült. * Ezen évben Kisvárdán egy albírói állás üresedésbejövén, Sándor fiam a hivatal főnökével a Fertlicska-ügy miatt felmerült rossz viszonya miatt Szatmárról eljönni igyekezvén, pályázott reá, és azt el is nyerte. így azon évi szeptember hótól kezdve kisvárdai lakos lett, hol úgy hozzánk, mint Nyíregyházán lakó apósához közel jutott. * Feleségem tavasztól kezdve sokat betegeskedett. Az orvosok tanácsára elvittem őt Szob- ráncra fürdőbe, hol állítólagos gyomorbajából teljesen kigyógyult, hanem a tulajdonképpeni nagyobb baja valami gégechatharusnak [torokgyulladás] mutatkozó köhécselés, nem javult éppenséggel. De azért elég jókedvűen és életkedvvel látszott hazakerülni. Azt a kis köhécselést, mint mondá, már úgyis megszokta. Az öregasszony már avval ékes. Majd elmúlik a télen a kályha mellett. Úgysincs már lánya, hát nem kell bálokba járnia. Ezzel napirendre tértünk a csekélynek látszó baj felett. * Ugyanezen év egyik tavaszi reggelén Elek Béla szolgabírám azzal állított be, hogy ő ma nem lehet a hivatalban, mert úgy fáj a feje, hogy alig lát a szemével, és azzal ököllel homlokon ütötte magát, hogy csak úgy kongott a nagy, üres feje, és búcsúzás vagy köszönés nélkül elment. Családja, ti. nője és anyósa még aznap orvosokat hivatván hozzá, megállapították, hogy nikotinmérgezést kapott. Jósa doktor különben kijelentette, hogy már meg is van hibbanva az elméje, állítva, hogy ami gyenge, az könnyen megsemmisül. Hát megtiltották neki az írást, olvasást, dohányzást. Mire ő családja tanácsára nyugdíjba is lépett, és helyetteséül Herkovics Sándor joggyakomokot küldték hozzám tiszteletbeli szolgabírói címen, akiben egészen jóravaló munkást, értelmes embert, s így jó segítséget nyertem. * Október hó 11-én tartatott őszi megyei rendes közgyűlésen több pályázók közül Mikecz István megyei 4. aljegyző lett megválasztva az Elek Béla helyére, aki azon reményben hagyta el az aljegyzői állást, hogy majd idővel a főszolgabírói állást is elnyerheti, amire azonban éppen nem látszott születve lenni. Gyengeségein kívül leginkább azért, mivel professzionatus hazug volt. E tekintetben egy sajátságos különlegességnek mondható amiatt, hogy mindég azon törte nemigen találékony elméjét, hogy mily módon ferdíthetné el ^ az általa előadni kellő ügyet. Beszéde is hebegő volt. Szóval egy fonák gondolkozású, és egyáltalán nem rokonszenves egyéniség volt. De mivel az alispánon, Mikecz Jánoson kívül úgy a tisztviselők közt, mint a bizottmányi tagok sorában több rokona volt, hát sikerült többségre vergődnie. Megvallom, én is pártján voltam mint kemecsei atyafinak. De hát nem 143
