Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között
rokoni, ismeretségi kapcsolatai jóvoltából megválasztott, középszintű közigazgatási feladatokat ellátó megyei tisztviselőt. A gyakorlat, a szokás és a rutin, a rendiségből átöröklődő tekintéllyel párosulva - a dualizmus korára mindvégig jellemző szűk, cenzusos választójog mellett - a járási hivatalokban megtartotta mindazokat, akik feltűnő lustaságukkal, a rendiségből kibontakozó nemességgel szembeni súlyos embertelenséggel, feltűnő agresszivitással és panaszáradatot kiváltó kegyetlenkedéssel nem játszották el hivatalnoki becsületüket. Sőt, kihalásos alapon a hivatali ranglétrán is emelkedhettek. így haladt előre Krasznay Péter is az esküdt-pozíciótól a főszolgabíróságig. Szolidsága, szorgalma, természeti katasztrófák - árvíz, járvány, tűzvész - idején egész falvak által megtapasztalt segítő- és szervezőkészsége 70 éves koráig megtartotta állásában. Ehhez elfogulatlansága és feltűnően jó igazságérzete is hozzájárulhatott. Ez utóbbi tulajdonságáról azok a remek portrék árulkodnak, amelyeket közvetlen családtagjairól, katonacimboráiról, tisztviselőtársairól rajzolt naplójában. Testvérei, gyermekei, unokái, rokonai életútját és karakterét olykor egy-két mondattal, máskor egy-két oldalnyi terjedelmű életrajzzal olyan frappánsan — könyörtelen igazmondással — vázolta fel, hogy leszármazottainak valamelyike, aki levéltári megőrzésre is alkalmasnak vélelmezte a naplójegyzeteket, egy-két ilyen veséző, a lélek mélyéig hatoló jellemzést szükségesnek vélt a füzetekből eltávolítani. A naplóíró őszintesége vállalt elkötelezettség. A vallásos ember hitbéli hagyatkozása. Egyfajta erkölcsi-etikai posztulátum. Ezt nemcsak az életutat, a magán-, családi- és közéletet felvázoló, évrendbe szedett mozaikos bejegyzések nevelési céllal vegyített magyarázó felvezetésében hangsúlyozza,4 hanem megvillantja máskor is. Az eseményeket, történéseket és jellemleírásokat - írja az 1 890-es év kapcsán — „az utódaimhoz intézett abbeli tanácsommal jegyzem fel, hogy bármily veszélyben ne mulasszák el a Jóistenhez bizalommal folyamodni.’’ 1905-ben tovább mélyíti a napló morális üzenetét: „ezen naplójegyzetek előszavában határozottan megjelöltem, hogy minden reám, vagy családomra vonatkozó, vagy bennünket érdeklő dolgokról meg fogok emlékezni” — figyelmeztette ismételten hozzátartozóit, naplójának majdani olvasóit. Csak ebből az alapállásból és lelki elkötelezettségből kiindulva értékelhetjük bátyjának, Krasznay Gábornak az önmaga fölé emelését, ami az általuk szerzett honvédtiszti rangban is kulminál. Krasznay Gábor századosként, Krasznay Péter „csak” hadnagyként szolgált a 48-as honvédzászlóaljban. Ezt a rangbeli távolságot a szabadságharctól távolodva tovább növelte és mélyítette a testvéri szeretet, aminek egyik megnyilvánulása megmentette őt a papi pályától. Csak az erről szóló sorokat olvasva érezzük át annak a szeretetnek a mélységét, amit Rakovszky őrnagy, majd ezredes iránt tanúsított - annak halála után is - Krasznay Péter azért, amiért felfigyelt Buda ostrománál a bátorságára, és kiemelte őt az altisztek névtelen sorából, s hadnaggyá léptette elő. Naplója nyolcvanhat évet felölelő mozaikhálózatában lehetetlen a hálátlanság megnyilvánulásán rajtakapni Krasznay Pétert. Szilárd jellemű, erős lelkületű, határozott akaratú, karakteres férfiú. Fizikailag is erős emberként viseli sorsát. Ezzel függ össze a természeti katasztrófák elhárítása — árvíz, tűzvész, járványok — során megnyilvánuló bátorsága és kitartó munkálkodása. Ilyenkor — mint a buzgár a töltés másik oldalán — feltör lelke mélyéről a különösen és többször hangsúlyozott érdeklődése az ár- és belvízszabályozás iránt. Máskor a vasúttal és egyéb technikai vívmányokkal kapcsolatos kíváncsiságának és megbecsülésének ad hangot. Ez 4 Forrai, 1998. 25-30. 10
