Zágoni Á. Károly: A nagytiszteletű Beregi Egyházmegye Emlékkönyve - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 34. (Nyíregyháza, 2005)
A nagytiszteletű Beregi Egyházmegye Emlékkönyve (Forrásközlés)
44. Nagylónya Régi leírása ezen helység nevének: Lonia, Lona. A fényes Lónyay úri család példáját követvén a nép is, itt és az egész Lónyay Uradalomban a megújított hitbéli értelmet jókor elfogadta s bevette. 1595-ben anya, Kislónya és Telek pedig fiók egyházai voltak. Nevezetes az, amit az öregek, hallomás után beszélnek, hogy a kuruc vagy tatár vagy lengyel pusztításkor, a lakosok egy jó nagy harangjukat, a falu alatti Kistisza mocsarába sülyesztvén, azt többé, a bekövetkezett árvizek iszapolásai miatt meg nem találhatták. Temploma igen régi, de alakjában már változást szenvedett mű. Belseje nemrég bútoroztatott föl. Északi végében, amely valaha Sanctuarium lehetett van a Lónyay család egyik ágának sírboltja. Az észak felé eső külfalon lekopván a meszelés, végig a párkányzat alatt veresre színezett képek látszanak homályosan. A szent hajlék előtt délre, külön válva, áll egy tiszaháti stilbe épült, s fiók tornyokkal ellátott hegyes faorony, két haranggal. Egyiket a földes urak, másikat a lakosok öntettek. Anyakönyve 1778-ban kezdődik, Lőrinczi Mihály lelkész idejében, s már akkor iskola tanítója is volt. Az iskolát 1837-ben különös pártfogások alá vették Lónyay János úr őkegyelmessége és nemes lelkű neje, Lónyay Florentina asszonyság. Hogy a szülőket a tanítás díj fizetés alul felszabadítsák, az évenkénti apránként fizettetni szokott didactrum helyett, a tanítónak 60 váltó forintot egyszerre leteendőt, jutalmul pedig a szorgalmas tanítónak 20 váltó forintot. Ez így összesen 80 v. forint. Ezen kívül könyvekre és más iskolai szerekre 20 váltó forintra évenként. Közvizsgálatok alkalmával több apró ruha darabokat pénzt stb. osztottak ki. Az említett 100 váltó forintért évenkénti fizetését, későbben a méltóságos Lónyay család vette által és a királyi haszonvételek jövedelméből fizette. 45. Macsola Neve e helységnek kendert áztató helyet jelent szláv nyelven. Mint mondják a beregszásziak vagy lámpertháziak kender áztató helye ezen helység határában lévén. Későbben telep, azután népes helység. Úgy, hogy már 1595-ben anyaegyház volt. 1599-ben papja Vári Mihály volt. 1602-ben Dóczi Pál. Temploma a régi helyén termés kőből épült, 1844 körül végeztetett be. Belsejében a régi szónok szék és régi ülő székek maradván meg. A templom helyet s paplaki telket, mint beszélik, a hajdan is református Ilosvay család elei ajándékozták tulajdon kúriájukból. Anyakönyve 1776-ban kezdődik. Iskola tanítót 1802-ben kezdett elsőben tartani. Iskolatelket az utcából fogván az egyház. Jegyzés : Macsolának Gecse tovább mint száz évig, úgy mint 1714-ig fiók egyháza volt.