Nagy Ferenc: A nyíregyházi zsidóság pusztulása. Forrásközlés - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 33. (Nyíregyháza, 2004)
A nyíregyházi zsidók pusztulása
A NYÍREGYHÁZI ZSIDÓK PUSZTULÁSA Történeti áttekintés Manapság az tekinthető zsidónak, aki vallása és etnikuma szerint is az adott népcsoporthoz tartozik. A kora középkori Magyarországon azonban a zsidónak nevezett népcsoportok esetében legtöbbször elvált egymástól a vallás és az etnikum. A tatárjárás előtti időkben a zsidó hitre áttért keleti népeket (kálizok) nevezték zsidónak, akik csakúgy, mint a keleti népek másik csoportja, az izmaeliták, a feudális gazdasági élet fontos szereplői voltak. Mindkét népcsoport gyakran szerepel 12-13. századi iratokban, így tudjuk, hogy főként pénzveréssel, adók behajtásával, vámszedéssel foglalkoztak. Birtokot vehettek, de földjüket csak pogány rabszolgákkal műveltethették, keresztényekkel nem. Csak a püspöki székhelyeken telepedhettek meg, nyilván azért, hogy a feudális hatalom szemmel tarthassa őket. Róluk intézkedett a szabolcsi zsinat 1092ben, mégpedig úgy, hogy keresztény szolgákat nem tarthatnak, feleségük sem lehet keresztény nő, és ha vasárnap, illetve a keresztény vallási ünnepeken dolgoznának, munkaeszközeiket el kell venni. A tatárjárás után főként a Német Birodalomból és Ausztria német nyelvterületeiről olyan betelepülők érkeznek, akik etnikumra és hitre nézve egyaránt zsidók voltak. IV. Béla király lényegében a városban élő hospesekkel azonos jogokat biztosított számukra, akik csakúgy, mint elődeik árukereskedelemmel, kölcsönügyletekkel foglalkoztak földingatlannal is rendelkeztek és vallásukat is gyakorolhatták. A 14. századra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a gyorsan gazdagodó zsidók erős konkurenciát jelentenek a városi polgárok számára. így aztán kedvezményeik fokozatosan megszűntek, a céhekbe nem vették fel őket, földjük már nem lehetett, és csupán a keresztények számára tiltott pénzügyletekkel, valamint a borkereskedelemmel foglalkozhattak. A népcsoport hátrányos megkülönböztetése a korábbi századokban is tapasztalható, de a valóban súlyos megpróbáltatások sora a 14. századtól kezdődött. Az uzsorakölcsönök hihetetlenül magas kamatai miatt gyakran csaptak magasra az indulatok. Ilyenkor a király az eladósodottak pártját fogva egy tollvonással eltörölte a keresztényektől a zsidóknak járó kamatfizetést. Ez volt az úgynevezett „levélölés", mellyel V. László és Mátyás király is élt, sőt Nagy Lajos a 14. század közepén lényegében hasonló okok miatt ki is űzette őket az országból - csak néhány év múlva térhettek vissza. 1 Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Bp., 2003. 182. o.
