Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)
I. A történések elé
A ma, a XXI. században élő olvasó a számára szokatlan, új, általa eddig nem, vagy kevésbé ismert — csak a táborokban meghonosított — rangsorral, elnevezésekkel és zsargonnal találkozik majd (pl. a koncentrációs tábor hivatalos rövidítése KL, a fogolyzsargonban KZ volt). Pedig mindez módszeresen megvalósított szerves része volt egy pokoli, a II. világháború több mint ötvenmillió áldozatát eredményező világuralmi tervnek, amely a fasizmus szétzúzása miatt csak részben valósulhatott meg. Nem áll szándékomban bárkit is minősíteni vagy személyi jogaiban megsérteni. A szereplők nevét rövidítve, megmásítva írom vagy elhallgatom. Nem történész vagyok, hanem (jórészt) az átélt történéseket írom le. Nem használok lábjegyzeteket. Az idézeteknél általában feltüntetem a szerző nevét. Az idegen nyelvű kifejezéseket és a lágerzsargont azonnal lefordítva, illetve a Függelékben közlöm. Helységek esetében a korabeli neveket használom, utána írom a mai nevüket. Pl. Theresienstadt (Terezin). Kötelességemnek tartom itt, írásom elején felsorolni azokat a személyeket, szervezeteket és intézményeket, akiknek a segítsége nélkül könyvemet nem tudtam volna összeállítani: A neveket abc sorrendben írom le: Hitvesem, szerető és megértő társam; Heinz ALBERTUS, a Buchenwaldi Emlékhely nyugdíjas munkatársa; Erika ARLT asszony, Tröbitz; BALZER és HEINZE, Schipkau község Polgármesteri Hivatalának ügyintézői; BENKEI Zoltán tanár; Dr. Vojtech BLODIG, a Terezini Gettómúzeum munkatársa; Lothar CZOSSEK, Rehmsdorf község helytörténésze; mgr. Janina GRABOWSKA-CHALKA, az Állami Stutthof Múzeum igazgatónője; KENDE Ernőné és LENDVAI Ernőné, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága (MEASZ-NÜB) munkatársai; KRÜGER asszony, Tröbitz Polgármesteri Hivatal munkatársa; Dr. Thomas RAHE, a Bergen-belseni Emlékhely igazgatója; Dr. Irmgard SEIDL, a Buchenwaldi Emlékhely tudományos főmunkatársa, a Nemzetközi Buchenwald-Dora Komitee titkára; Dr. Harry STEIN, a Buchenwaldi Em-