Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

A főtéren és a majorság előtti úton végig szekérfogatok hosszú sora. A csendőrök a járóképteleneket ezekre dobatják fel. A többieket négyes sorokba rendezik. Létszámellenőrzés vagy névsorolvasás elmarad. (Hű, de magabiztosak! A végén még nem tudnak elszámolni a rájuk bízott büdös zsidókkal! Vagy ez már nem is kötelező?) Déltájban indították el a vánszorgó tömeget, mert mi akkor már nem gyalogmenet, hanem egy magát vonszoló, legyengült és elcsigázott sokaság voltunk. Számomra Simapusztától a nyíregyházi vasútállomás teherrakodó rámpájáig tartó út sokszorosa egy évvel később a Szudétavidéken ismétlődött meg. Ez hivatalosan is Todesmarsch (halálmenet) elnevezéssel került Chemnitz megye történelmébe. A különbség csak annyi volt, hogy ez utóbbit SS-ek vezényelték, és a mi ruhánk (szerencsére már csak kb. 3 hétig) csíkos Häftling-ruha volt. Halottainkat ott az árokparton hagytuk, itt a kirendelt szekerek vitték a berakodás helyszínére. Két vagy három pihenő után a késő délutáni órában érkeztünk a rámpához. Kísérőink útközben, majd a berakodás során — úgy látszik, még egyszer — ki akarták tombolni rajtunk szadista hajlamaikat. Mintha megőrült volna az egész világ. A fiatal csendőrök minden ok és indok nélkül, szinte őrjöngve vetették magukat ránk. Ordítozás, szitok, ütés, rúgás. Ez volt a több mint 10 kmes út szinte minden gyalogos résztvevőjének útravalója a halálvonatba való beszállás előtt. A teherrakodó-rámpát és környékét szoros kordon zárta el a külvilágtól. A megalázó jelzők, szidalmak, ütlegek közepette és ellenére is lassan teltek meg a tehervagonok. A szerelvény minden kocsijának kisméretű ablakai szöges dróttal voltak ellátva. A mi közelünkben is volt, akit a szekérről félholtan dobtak a vagonba. „Itt nem maradhat!"— szólt a félreérthetetlen parancs. Az elhurcolásunk óta eltelt 5 hét következményeként erőtlenné vált felnőttek, mozogni alig tudó gyerekek koszosan, rongyosan, egymást segítve másztunk fel a vagonokba. A zsúfoltság akkora volt, hogy a tolóajtót csak úgy lehetett a he-