Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)
V. A gépezet
Birkenauval kapcsolatban Himmler 1941. júniusban kijelentette: „A zsidók a német nép örök ellenségei, és ezért ki kell őket irtani. Minden zsidót, aki a háború alatt a kezünkbe kerül, el kell pusztítani. A Führer parancsot adott a zsidókérdés végleges megoldására. Nekünk, az SS-nek kell ezt a parancsot teljesíteni. A Keleten lévő haláltáborok nem tudnak megbirkózni a nagyszabású feladattal. Éppen ezért Auschwitzot jelöltem ki erre a célra, mivel közlekedési szempontból előnyös helyzetben van, s területét könnyű elszigetelni és álcázni." Majd személyesen adott utasítást Hössnek Auschwitz II felépítésére. Az Auschwitz l-től északra, félreeső heíyen, minden településtől távol fekvő Brzezinka falu jól megfelelt az elgondolásnak. Követelményként szabta meg, hogy az új tábor Auschwitz l-től is különálló legyen. E döntés alapján a Főkormányzóságban működő többi haláltábor működésének meghagyásával — Auschwitzot kettős céllal fejlesztették tovább. Melléktáborrá és az alkalmatlanokat megsemmisítő nagy emberirtó központtá — felhasználva ehhez a zárt körzetet és a már (ekkor még koncentrációs táborként) működő Auschwitzot. Az építkezési munkát Auschwitz foglyai végezték, akik először a község épületeit bontották le, az anyagokat pedig az építkezésen felhasználták. A kijelölt hatalmas (mintegy 2 km 2 nagyságú) területen az egymástól is elszigetelt 3 szektorban összesen több mint 250, többségében fabarakkokból álló 13 kisebb táborrészleget alakítottak ki. A tábor nyugati részén épült a fertőtlenítő állomás, a több tucat raktár stb. és a 4 db (összesen 9 ezer főt befogadó), gázkamrával egybeépített (összesen napi 4500 fős teljesítményű) krematórium. Ez utóbbiak teljesítményét később megháromszorozták. Elkészítették a vasúti rámpát, a központi konyhát, fürdőt és raktárakat, ezek mellett a táborrészlegeknek is épült konyhájuk, fürdőjük. A magyar tömegszállítmányok érkezésének idejére egy sínpárt egészen a krematóriumokig építettek ki. 1941-ben készült el a 2 részlegből álló 1. szektor a tábor déli részén. A tábor közepén lévő 2. szektor volt a legnagyobb (7 részleg), amelynek építését 1942-ben fejezték