Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)
III. Az országhatáron kívül
kapó szerint mindez a komfort nem miattunk, nem a mi kedvünkért, hanem a csoportunk többségét alkotó nyugati társaink miatt van. Ahogy ő mondta, azokkal a régi foglyokkal a náciknak el kell számolni. A Nemzetközi Vöröskereszt tud róluk és buchenwaldi jelenlétükről is. Úgy látszik, buchenwaldi jóakaróim (talán megmentőim) jóvoltából igen rangos, előkelő társaságba kerültem. Nekem az egyik sarokban jutott hely. A normálisnak tűnő körülmények közlékennyé tettek valamennyinket, s a lágerélet terén már rutinos nyugati társaim kezdeményezésére (a már említett kapó tolmácsolásával) megkezdődött az ismerkedés. Mivel más kocsikban kaptak helyet, távollétükben mutatták be leendő munkahelyi fogolyvezetőinket és a civilben híres építész főmunkavezetőnket, aki a helyszínen várja megérkezésünket. Ő fogja a táborépítő munkacsoport egész tevékenységét irányítani. Nagyon jó szakember, 4 éve van fogságban, rá bizton számíthat minden társa. Jó bajtárs. Mindezek hatására a mi hangulatunk is reménykedővé, bizakodóvá vált. Úgy látszik, Buchenwaldban nem csak verés, de emberi hang, együttérzés és segíteni akarás is létezik. De csak ezen az oldalon. A jól értesült nyugatiak elmondták még, hogy Buchenwaldtól kb. 100 km-re egy, a szövetségesek által lebombázott szintetikus benzingyár újjáépítésén, majd termelésében részt vevő nagy létszámú fogoly számára kell tábort építenünk valahol a gyár közelében. Arra számítsunk, hogy erre nagyon rövid időt kapunk, éppen ezért várható, hogy az őrszemélyzet és a civil munkahelyi vezetők erőltetett ütemet fognak követelni tőlünk a munkában. A foglyoknak 5 marhavagonból, az őrségnek 1 személykocsiból összeállított kis szerelvény végül elindult velünk új munkahelyünk felé. Összehasonlítva a birkenaui és a buchenwaldi régi foglyoknak, karszalagosoknak az újakkal való bánásmódját, egyáltalán a többi fogolyhoz való viszonyát abban a körben és időtartamban, amiben én megfordultam, úgy ítélem meg, hogy: Birkenauban a régi foglyok és a karszalagosok (általában, minden