Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

III. Az országhatáron kívül

jobbra-balra elnyúló földszinti rész közül egyik oldal a térre nyíló ablakokkal az őrszoba és irodák. A másik oldalon a Bunker (fogda), amelynek csak a bejárata látszik, ablakai ferde fémlemezellenzőkkel vannak ellátva. A második emelet a fő őrtorony mozgatható reflektorokkal, géppuskákkal és (akkor) háromfős őrséggel. Az Appellplatztól balra kissé arrább, lenn, fakerítéssel elzárt épület, szokatlanul magas négyszögmetszetű kéménnyel az itteni krematórium. A táborral való ismerkedésemet hangszórókon áradó (a tábor egész területén jól hallható) többszöri felhívás szakította félbe. Felszólította azokat, akik számaikat hallják, azonnal jelentkezzenek az Appellplatzon, majd hosszan fogolyszámokat soroltak. Mint kiderült, ezek a jövőbeni munkatársaink számai. Nagy többségük holland, de vannak belga, francia, néhány jugoszláv, lengyel és a Szovjetunió tagállamaiból való foglyok is. Gyülekezésük a megszokottnál azért lassúbb, mert a távolabbi kőépületekből, barakkokból jöttek a sorakozóra. Ami rögtön szembe tűnt, hogy nem volt karszalagos kísérőjük. Személyes felszerelésük is más. (Nagyméretű barna oldaltáska, amiben olyan „különleges civil" dolgok vannak, — amint azt később megtudtam — mint pl. fogkefe, ivópohár, másfajta evőcsésze stb.) A mi kísérőink ekkor beszüntették pihenőnket. Sípszó, majd sorakozó: Belépni! Mi, akik a Kistáborból érkeztünk, egy-egy darab vászonból készült, kisméretű kenyérzsákot kaptunk, benne hideg élelmet: kenyeret, margarint és egy parizer-darabot. (Ez utóbbit ekkor ettem életemben először.) Még egyszer létszámellenőrzés, majd az új, 200 fős csapatunkat elindították. A tábortól a vasútállomásig tartó utat most jobban szemügyre vehettem. Egy szabályos kis városka rendezett utcája, kissé távolabb jobbra óriási, többszintes épületek, a több mint 3 ezres SS-helyőrség laktanyái. Mivel ez a drótkerítésen kívülre esett, rabruhát keveset, SS-egyenruhát viszont annál többet láttunk. A korábbitól eltérő, nyugodt, verésmentes menetet a csoportunkban lévő sok holland (és a többi nyugati) fogolytársunknak tulajdonítottuk, ami nagyon közel állhatott a valósághoz.