Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

nélkül fel lebbennek a víz színére; kihez verség csatolá, s kivel egy óra előtt még enyelge ki anyiszor eloszlatá lelke borúit most holtnak látni - a hölgy lankadtan s kimerülve hanyatla a földre. ­S most csodák csodája! a hab szét nyíllot, s a vízből az előbb behalt bukót fel karjaiközt az utána rohanó leányt tartva, oly nyugot oly elégült vidor arczal mintha csak színészi bravúr let volna az egész - gyakorlót ügyességei úszót ki a tó partra s a ka­rába tartót ájult leányt győzelmi kéjjel tevé ki a szárazra - s egy ugrással maga is kint termet - s most szét tekinte - mintha uj életet nyert volna tőle, boldogabbat mint az előtt - könny úszót szemeiben mit nem a keserv facsart ki. - Kitalálod e vagy csak gyanítod kellemes olvasónőm az ifjú fortéllyát, ki midőn ked­vessé szabadkozék szerelmétől, meg pillantá a tőle nyert arany szívet nyakán, hűsége jelét, reménnyé fel éledt miszerént még nincs általa feledve, s miután szavaival nem vala képes szerel­mét elégé be bizonyítani tehát élte koczkáztatássával remélte őt meggyőzni - mint betanult úszó a lebukás után a víz allyára ereszkedék, s onnan figyelt mennyire esik kétségbe makacs kedvessé, s amint be ugrani érzé azonnal ki bukót mert Ilda ép karjaiba hanyatla a víz alatt, - s ez nyitá meg az Ifjúnak földi mennye ajtaját, - ők kölcsönössen adák vissza egymást az élet­nek. - Hanem csak hamar agodalom foga el az Ifjút, mert ked­vessé még mostanig se ébredezet ájulássából, ott feküdt karjai közt mint egy szép halott - most mondhatá őt egésszen a magá­énak most nem vonakodék csókjaitól. - ­Remeget az ifjú magára hagyni halottyát - pedig a körül­mény kényszeríté őt róla gondoskodni hogy haza vitessen ápo­lás véget. Arabella szinte magán kívül feküdt még elébbi helyze­tében - szegény ifjú mellyiket ápollya előbb - tán Arabellát kel­ne előbb fel üdítni gondola, hogy segélyt nyerhessen benne Ilda számára - lágyan rázta meg az alélt hölgyet kezeit súrolá (?) - s szorgalma sikeres leve - felnyitá szemeit s felegyenesedék meg látván barátnőjét öröm s bánat váltakozának arczain - mi­után felvilágosítást nyert erejének kettős szorgalmával fogót ba­rátnője ébresztésséhez - mialat az Ifjú nem törődve ázot öltö­nyével járműért siete a Városba, s egy negyed óra múltával öltö­nyén csép változást sem téve tért meg egy bér kocsin, melyre a még folytonossan ájult Ildát tevék fel - gyöngéden mint Anya a gyermekét vevé az Ifjú kedvessét ölébe - Arabella a második ülést foglalá el, szemre hányásokkal halmazva az Ifjút érték el a lakot mellyet Arabella neveze magáénak, egyszerű csinos ház volt, három szobával s hozá illő alkalommal, hol két hölgy szerénnyen el élhetet. - Kissé elvonulva a belváros zajától, sűrű gránát fákkal környezve mint annyi védő borúla le mindenike a lakra, s anyira elfödék dús lombjaikkal hogy az úczától csaknem észre vehetlen volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom