Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)
Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény
Ilda egy gyöngéd kéz szorítással válaszolt - s búcsút még egy hosszú pillanattal mondának egymásnak, s az ifjú lovára pattanva távozott. Év múlt el - - örömmel, borúval, változással növekedék a kor szilárdult a lélek, a remény zöld koszorúkat képze vágyai czélja körül, s ez kapcsolá képzelme babérival az előtte lebegő imádót tárgyat. Nyugtalanul láttyuk az Ifjút magas termeibe czélnélkűl járni fel alá, zajgó vendég csoportok sereglik őt körül, vidám tréfák, nevetés s harsogó zene élénkítik a kört - az ifjú nyájaskodik velők, részt vesz az ünnepély örömeiben, mit szerető szülők rendezének egyetlen fiók meg érkezéssé örömére. A szűn napok bekövetkeztének a vissza hozák hosszan nélkülözött fiokat a távolból, öröm itassan szoríttya keblére a benne büszkélkedő Anya, s a szerető unoka testvér a jegyes, el halmozák őt szeretetök jeleivel, örömök kimondhatatlan - s az ifjút ez mégse elégíti ki, a zajgó örömet át füleli, szemei mintha nyugpontot keresnének - mit a tarka tömegekben nem találhat. Az ebéd után a táncz terembe vonula a társasság, az ifjú hölgyek mint megannyi pillangó át öltözve tűnnek elő könyű hab öltönyeikben, tánczra kélt az ifjúság - a lelkesedés a legnagyobb fokra emelkedék. „De angyali barna hölgy ez" suttogá két öreg úr, „kivel Ödön tánczol, s mégis oly közönyössen viseltetik iránta" „Csalódsz barátom," mond a másik - nézd most mily tüzel tánczol vele" „Igen ám, tüzel tánczol, mert a tokai lelkesíté fel őt, ez mind kevés, én ki tüntetném őt - s vele magamat" „Pszt barátom Uram, a fiúnak jegyessé van" „Igasság - amice, de mi jut eszembe, mért nem tánczol jegyessévei?" „Ha elkapták az orra elől!" „De kivel is tánczol tehát a szép Aurélia? Én nem látom őt sehol." Szűn óra következet - csodálkozással rohanák meg tánczos barátai Ödönt, mért nem vezeti elő jegyessét? féltékenynek gyanúsíták őt néhányan, - „elrejtve fogod őt tartani?" elménczkedének, s nyugtalanul vitaták hollétét. „Tehát nincsen itt?" álmélkodék az ifjú, s keresé őt a termen, a csoportok között mindenüt - a lányka nem vala sehol. - „Az Istenért mért késel oly soká Aurélia?" lépe be a már negyedszer sürgető Szilérinő, kissé perelve a még mindig öltönyét rendező leányra, „mért küldéd ki szoba leányodat ha még öltönyödet élnem rendezteted vele, ifjaink s az egész társasság nem tudják mire vélni kimaradásod okát, jer jer tovább ne maradj itt."