Fazekas Rózsa: Gróf Károlyi György naplófeljegyzései 1833–1836 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 26. (Nyíregyháza, 2003)

Pillanatképek Károlyi György itthoni életéből (1835. június 7. — 1836. május 14.) - „...jövet s menet közt..."

magam, hogy előre ne lássam, mily hamar megunnám, s akkor szegény érzékeny bújában elveszne. Talán egy idő múlva egymást elfelejtjük. Úgy látszik, hogy már együtt sohase leszünk boldogok. Senkit se láttam még ma, nem is vagyok disponálva [kellő hangulatban] társaságot keresni. És mégis — ó emberi gyengeség! — társaságba mentem, és um mich zu zerstreuen habe ich Carolinen die cour gemacht. Ich fange fast an zu glauben, diese Ehe sei im Himmel geschloßen. Denn ich war weiß Gott nicht aufgelegt mich irgend einem weiblichen Wesen zu nähern, und doch überrascht ich mich an Ihrer Seite sitzen und recht vertraulich sprechen, [hogy elszórakozzam, Karolinának udvaroltam. Szinte azt kezdtem gondolni, hogy ez a házasság az égben köttetett. Isten tudja, nem volt szándékomban egyetlen női lényhez sem közeledni, ezért meglepődtem, hogy mellette ülök, és igazán bizalmasan beszélgetünk.] Éjfél után jöttem haza, szinte jókedvűen, és szegény Sarolta talán most kocsijában sír, s tőlem elhagyottnak véli magát. Tiszta szívembűi sajnálom, de az ő nézetei szerént csak házasság által segíthetnék rajta, ily nagy áldozatot pedig erántam vonzó szeretetének s hajlandóságának mégsem hozhatok. December 22-én a reggeli órákat otthon töltöttem, 12 órakor ülés volt a statusoknál [rendeknél]. A hídkérdés nagy majoritással [többséggel] ment keresztül, a törvényjavallat első három paragrafusát elfogadták, a többiek holnapra halasztattak. Ebéden Lajos bátyámnál voltam, ahol vígan voltunk némely asszonyok társaságában. Az estvét Esterházy Kázmérnál töltöttem. 1836. május 14. Furcsa, és megvallom, magam is alig foghatom ezen több havak által történt hiányt naplókönyvemben, mikor az életem egy legnevezetesebb stádiuma alatt történt, ti. midőn eltökéledek házassági egyezségre lépni, s nőtelen pályámrúl lemondok. Aki nem tudja a valóságot, azt hinné, hogy e mostani helyzetem érdeketlen előttem, s ily nevezetes lépést egész indiferentismussal [közömbösséggel] teszek. De hála Isten, nem úgy vagyon. A hiány a naplókönyvben inkább restségbűi származott, azt pedig rendbe hozni alig érzem magam képesnek. Azért itt, a mai napon kezdem, s az elmúlt 5 hónapokrúl, azokat nem akarván feledékenység fátyolával borítani, röviden s általánosan csak azt mondhatom, hogy azok életem legszerencsésebbjei közé tartoztak, mert biztos reményt nyertem azon idő alatt, hogy jövendő boldogságomnak talpkövét tettem le. Az idő meg fogja mutatni, mennyiben érem el célomat, de szinte előre meg vagyok győződve, hogy forrón szeretett Karolinámmal megelégedett egyezségben fogom napjaimat tölteni.