Galambos Sándor: Az 1848–1849-es szabadságharc német szemmel - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 25. (Nyíregyháza, 2001)
Bevezetés
kettő lengyel hadvezéreket mutat be; Bemet és Dembinskit. A lengyelek várt felkelése kirobbanthatja azt a keleti forradalmat, amely végül megdöntheti a cári önkényuralmat, és Oroszországba is elvinné a nyugat-európai műveltség elemeit.''' (18. cikk) E gondolatban nem túlzottan nehéz felfedezni — a nemzeti önállóságért vívott harcok korában! — az egységes Európa csírában megbúvó ideáját. A publicisták a német egység megvalósítását akadályozó saját fejedelmeik elé intő példaként, figyelmeztetésként tárták a Duna-Tisza közének eseményeit: a nép akaratát figyelembe kell venniük. Természetesen megkülönböztetett figyelem övezte Ausztriát. Ambivalens érzések munkáltak a németekben. A (nagy)német egységet ugyanis a despotikus Ausztria „gyalázatos makacsságból" meghiúsította. Ezért nem volt ellenükre, ha az osztrákok vereséget szenvednek. Úgy vélték, hogy Ausztria azért is rászolgált a bukásra, mivel soknemzetiségű birodalmában az elnyomás eszközeivel él. Furcsa érzésekkel olvashatták az iserlohniak egy erdélyi németajkú város, Szászsebes patikusának sorait 1849 kora tavaszán: „ Lakosaink fele koldussá lett, másik felét meggyilkolták, de nem az ellenség, hanem a barátaink!" Többször cserélt gazdát a város, a magyarok és székelyek sok mindent elvittek, de az életüket megkímélték. A császári csapatok viszont felgyújtották a házakat, a lakosok a 16 fokos hidegben az erdőbe menekültek, ahol többen megfagytak. A Kárpát-medencei harcban a két despotikus államnak, az osztráknak és az orosznak buknia kell, de mit kell tenniük a remélt fordulat bekövetkezése esetén, tették fel maguknak a kérdést a németek. A válaszuk az, hogy a német-osztrák tartományokat ki kell menteniük az államok katasztrófájából. (18. cikk) Kettős a horvátok megítélése is. Saját szabadságuk kivívásáért indított mozgalmuk pozitív visszhangot váltott ki, de Jellacicnak az osztrák udvarral összefonódó praktikái már visszatetszést keltettek. (1. és 3. cikk)
