Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott… 1793–1837 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 23. (Nyíregyháza, 2001)

Nyíregyháza mezőváros határozatai (1793-1837)

határoztatott, hogy meghagyván az eddig szombati napon tartatni szokott hetivá­sárt a maga állapotjában, azonkívül még szerdán is (vagy ha ekkor netalán valami magát előadható ok miatt nem lehetne, csütörtökön) tartasson ugyancsak hetivásár. Melyre nézve tekintetes uradalmi fiscalis úr ezennel megkérettetik a város részé­ről, hogy a város fiscalisával egyetemben ezen országos és hetivásárt tárgyazó ha­tározásnak mind a méltóságos uraságnál, mind pedig a felsőbb helyeken leendő ki­vitelét eszközlené ki. 08 89. A kontárokról 1822. március 29. V. A. 102/a. 2/82. No. 32. A helybeli becsületes vargacéh az ugyancsak helybeli becsületes csizmadiacéh ellen azeránt té­vén panaszt, hogy ez a céhbeli privilégiumnak és a tekintetes úriszék határozásinak ellenére bi­zonyos debreceni lakos, Jándi Mihály vargától titkon és házaknál vásároltatna olyatén bőröket, amilyeneket ök is készíteni szoktanak, továbbá helybeli lakos, nemes Lamos György ellen szinte azeránt, hogy ez házánál holmi varga-készített bőrökkel rendes módon kereskedne, végeztetett: Hogy a tekintetes úriszéknek azon határozásaikhoz képest, melyek a kereskedők, kerékgyártók és üvegesek részekre hozattatnak, a többi mesteremberek és így a panaszolkodó is értetődvén, azoknak következéséül semmi olyatén műszereknek és portékáknak, amilyenek helybeli mesteremberek által is készíttetnek, hétközben házoknál, heti- és országos vásár alkalmatosságával nyilván a piacon való áruitatá­sokon kívül sem helybelieknek, sem vidékieknek az áruitatások meg nem engedte­tik, sőt ezennel a már határozva lévő büntetés alatt tilalmaztatik. 90. A bíróválasztás módjáról 1822. december 12. V. A. 102/a. 2/82. 381-383. fol. 1822. esztendőben Karácsony hava 12. napján, mind a templomokban s más szokott mód szerint közönséges hírré tett bíróválasztás napján a nemes magistratus és az egész külső communitas jó­kor reggel a városházához öszvegyülekezvén, legelőbb is tanácskozás végett az vétetett elő, hogy miképp kellene a bírói választás módját úgy megállapítani, hogy a méltóságos uraságnak, úgy a városnak ne praejudicálna, azonban a választó népnek választó szabadsága is épségben hagyattatna, jövendőre nézve pedig állandóul rendes bevett szokásul szolgálna. Melyre nézve minden környülállásaival fontolóra vétetvén az eddig változólag s gyakorízben a választó népnek nem minden zúgolódása nélkül gyakorlott többféle bírói választás módjaik, végre azok közül az itt alább írt választás módja, mint amely által amidőn a méltóságos uraságnak, úgy a városnak is candidálásbeli szabadságok egyformán határoztatna, de nem akadályoztatna, egyszersmind a vá­lasztó népnek nagyobb kiterjedésű választásbeli szabadság engedtetik. Mindeneknek tökéletes megegyezésekkel elfogadtatott és megállapíttatott: Ezen határozásnak ugyanis következéséül annak okáért legelébb is nemzetes Má­nyik Péter főbíró, Súlyán József törvénybíró, Draskotzy János fiscalis és Miskoltzy A januári, legkevésbé látogatott vásárt végül 1838-ban királyi kiváltság alapján márciusra tették át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom