Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott… 1793–1837 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 23. (Nyíregyháza, 2001)

Nyíregyháza mezőváros határozatai (1793-1837)

A mesterlegények lakosbevételéről Ugyanezen alkalmatossággal a sok külföldi idegen és ösméretlen, különb-különbféle mesterlegé­nyeknek (söt szolgalegényeknek is) ezen város helyes polgárai közibe való bevételek eránt nyújtott gyakori és számos esedező leveleik okot és alkalmatosságot adván ezen város magistratusának a város ebbeli mostani állapotja eránt ezen dolgot fontolóra venni, mely szerint már másképp is olyannyira számosan gyülekezvén ezen városban némely mesteremberek, hogy már kézi műveiknek bővsége nemcsak szükség felett való lenne, söt becs nélkül s táplálással nem jutalmazó lévén, csak az ínségnek és szegénység terjesztésének volna kútfője, sőt idejárulván még az is, hogy ezen idegenek mind személyekre, mind eredetekre nézve ösmeretlenek lévén, kézművi tudatlanságokat, hibáikat s magokviseleteket egy kevés itt múlatások 43 ideje alatt bepanaszolván, s azonban polgári bévétettetéseket sürgetvén, amint a tapasztalás mindennap vi­lágosan bizonyítja, elkerülhetetlenné válik, hogy eszerint ezen városban nemcsak szükség felett való, de még azon felül mesterségeiket éppen nem értő s ezen városnak becstelenségére szolgáló mesteremberek s nagyon gyakran a város elöljárói eránt engedetlen, nyakas, visszapattogó és rossz magaviseletű személyek is bé ne csússzanak. Továbbá fontolóra vévén azt is, hogy a jövevény személyek által a helybeli régi és törzsökös polgároknak gyermekei kiszoríttatván, még a szükséges mesterségeknek elfogadása, kitanulása ösztönétől is megfosztatnának, sőt némely tekintetekből a közteher viselésének nagyobbodására szolgálnának okot. Mindezeknek tehát ezutáni elkerülésekre nézve végeztetett: Hogy hanemha ezen városnak még valami nem, vagy kevés számmal lévő mester­emberre volna szembetűnő s azonnal való szüksége, ezentúl jövendőben ezen ho­zott végzés megszabott s alább írt hirdetése után csak a mostani lakosoknak gyer­mekeik (kitanulván illendően mesterségeiket s megtévén kiszabott kötelességeiket) fognának kézi mesterségek folytatása végett törvényes lakosoknak bevétetni. 34. Az új lakosokról 1816. május 17. V. A. 102/a. 2/82. No. 5. Észrevétetvén továbbá ezen város magistratusa által ugyancsak olyatén jövevény ösméretlen s gyakran rossz magaviseletű mesterlegényeknek és szolgaembereknek ezen város lakosai közibe szokott azon titkos bécsúszásmódjok is, mely szerint akárkinek is legkisebb magok bejelentések s híradások nélkül ezen város polgárainak leányait vévén feleségül, s így aztán ugyanakkor sür­getik valami bizonyos magoknak tulajdonított kérkedéssel, jussal az ezen város polgárai közibe való bevételeket, amidőn éppen nemhogy az ilyetén bevételnek megszabott rendszabásait s kö­telességeiket teljesíttetnék, sőt inkább azokat egy bizonyos csavargó s titkos úton és módon elug­rották s kijátszották volna, mely végett is meghatároztatott: Hogy a helybeli, minden valláson lévő tisztelendő egyházi urak kerestessenek s ké­rettessenek meg azeránt, hogy ennek utána mindennemű idegen helységbeni s ezen város polgárinak leányát feleségül venni szándékozó s evégre magát a törvényes háromszori kihirdetésre jelentő házasulandó személyeket a kihirdetés elfogadása előtt elébb a város elöljáróinál való magok bejelentésére s ott leendő múlatás: időtöltés

Next

/
Oldalképek
Tartalom